Míg Németországban a gazdasági fellendülésnek köszönhetõen mindössze 6,7%-os a munkanélküliség, addig Portugáliában például továbbra is 15% feletti, míg Görögországban újabb rekordot döntött év elején, 28%-ra emelkedett. Az egyik tényezõ, amely megakadályozza ezeket az országokat a gazdaságuk stabilizálásában, az a valutaleértékelés, amelyre az euró bevezetése elõtt még lehetõségük volt.

Lehetséges megoldások

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összefogásért felelõs biztosa, Andor László szerint Európának két lehetõsége van a gazdaság pályára állítását illetõen. Az egyik egyfajta populista program európai politikai döntéshozatalba ültetése, a másik pedig a nagyobb monetáris integráció megcélzása. A legjobb esélye utóbbival lenne az eurózóna fennmaradásának, amelyhez egy, az eurózónára kiterjedõ munkanélküliségi biztosítás lehet az egyik megoldás – fogalmazott Andor László.

Andor szerint ez egy limitált de kiszámítható rövid távú stimulust jelentene azon országok gazdaságának, amelyek most visszaesést tapasztalnak, amit ráadásul elõbb vagy utóbb, de minden ország tapasztalni fog.

A Centre for European Policy Studies tanulmánya szerint egy minimális közös foglalkoztatási biztosítási rendszer kialakítása az eurozónában automatikus stabilizátorként mûködne. Ha már a válság elõtt létezett volna ilyen rendszer, akár 15 milliárd eurónyi GDP-veszteséget meg lehetett volna spórolni vele. A munkanélküliség is oka ugyanis a gazdaság lassulásának, csökkenti a jövedelmeket, a fogyasztási szintet, a gazdasági aktivitást. 

Egy másik, 2013-as tanulmány szerint egy közös munkanélküliségi biztosítással meg lehetett volna elõzni a spanyol GDP-csökkenés mintegy negyedét.

Munkanélküliségi biztosítás

Az Andor által javasolt rendszer egy alap munkanélküli-biztosítás lenne, amely a nemzeti rendszerek ennek megfelelõ részét helyettesítené. A hozzájárulási és juttatási szinteket a különbözõ nemzeti rendszerek közös nevezõjeként alakítanák ki.

A biztos szerint a rendszernek egyértelmûen az aggregált kereslet csökkenése által okozott ciklikus munkanélküliségre kellene koncentrálnia, nem pedig a strukturális munkanélküliségre, amelyet a képzettségbeli eltérések és a nem elég hatékony munkaerõ-piaci intézmények okoznak.

A javasolt rendszerhez a résztvevõ országok GDP-jének nagyjából 0,2-2%-ára lenne szükség, a pontos paraméterektõl, például az idõtartamtól, a juttatások szintjétõl és a jogosultsági feltételektõl függõen.

Egy, a munkanélküli-biztosítási rendszerhez hasonló rendszeren már régóta törik a fejüket a különbözõ agytrösztök, legelõször az 1970-es években merült fel a gondolat, azonban soka nem sikerült széleskörû népszerûséget szereznie.

A másodlagos jelzálogpiaci válságot követõen egy ilyen, kizárólag az eurózóna államaira kiterjesztett rendszer gondolata ismét egyre többször elõkerült, de továbbra sem élvezett osztatlan támogatást.

Ellenzõ hangok

Az ellenzõk jellemzõen arra hivatkoznak, hogy a rendszer egyes európai államok számára aránytalan elõnyökkel járna, márpedig a nyugat-európai országok nem kívánják a végtelenségig támogatni a nehezebb helyzetben lévõ, dél-európai államokat.

Andor László egyik javaslata a lehetséges „potyautasok” kiszûrésére a korábbi tapasztalatok értékelése, és visszakövetelési mechanizmus (ún. claw-back) használata, megszûntetve ezzel a „tartós transzfereket”, amikor a rosszabb helyzetben lévõ országok tartósan pénzt kapnak a tehetõsebb országoktól és azt soha nem fizetik vissza.

A tapasztalatok értékelése során minden egyes tagállam esetében egy kedvezményezett versus hozzájáruló profilt alakítanának ki, a hozzájárulási paramétereket pedig minden idõszak elején úgy lehetne beállítani, hogy az adott tagállam közelebb kerüljön egy középtávú egyensúlyhoz a befizetések és juttatások terén.

A visszakövetelés azt jelentené, hogy a tagállamoknak csak néhány évig lenne megengedett, hogy nettó kedvezményezettek legyenek, utána azonban úgy módosítanák a befizetési és/vagy lehívási rátáit, hogy kompenzálják azokat a nettó transzfereket, amelyben részesültek az évek során.

Florian Mayneris közgazdász szerint azonban, ha közelebbrõl megvizsgáljuk Európa gazdaságtörténetét, akkor megcáfolódik az az elmélet, miszerint egyes országok aránytalanul sok hasznot élveznének.

Ha a rendszer például 2000-ben érvényben lett volna, akkor Németország például nettó haszonélvezõje lett volna, mivel az egyesülést követõ években nem ment olyan jól a német gazdaságnak – véli Mayneris. Közgazdászok szerint hosszú távon a juttatások egyenletesen oszlanának el az országok között.

Gyógyszer lehet az euroszkepticizmusra is

A technikai tényezõkön túl Mayneris szerint a pán-európai munkanélküli-biztosítási rendszer a köz támogatását is elnyerné, amelyre igen nagy szükség lenne az egyre növekvõ euroszkepticizmus miatt. Mostanában sok ember úgy érzi, hogy az EU egyfajta kényszer, nekik ez egy világos, egyszerû és könnyen érthetõ rendszer lenne.

A brüsszeli székhelyû Breugel igazgatója, Guntram Wolff szintén vonzónak tartja elviekben az európai munkanélküli-biztosítási rendszert, mivel azok az emberek, akiket a gazdasági sokkok miatt anyagi veszteség ért, közvetlen kompenzációban és támogatásban részesülnének a biztosításon keresztül az Európai Uniótól.

A rendszer felállítása azonban nem lenne egyszerû, hiszen az eurózónában 18 különbözõ munkaerõ-piaci szabályozás van érvényben, vagyis igen nagyfokú harmonizációra lenne szükség.

A rendszer felállításának tehát megvannak a nehézségei, azonban Andor László szerint vagy azt a dogmát kell feladni, hogy nincsenek fiskális transzferek az eurozónában, vagy pedig az európai szociális modellt, és mindazt, amit az Európa 2020 stratégia valaha céljául tûzött ki.