Felmérés: itt a legrosszabb nyugdíjasok élete
2014.08.12
Lengyelországban a legrosszabb a hatvan éven felüliek helyzete európai viszonylatban, a nyugdíjas lengyelek az európai átlagnál betegebbek és szegényebbek, miközben õk tartják el a család fiatalabb nemzedékeit - írta a Dziennik Gazeta Prawna vasárnapi számában.

A napilap internetes kiadása a Survey of Health, Ageing and Retirement in Europe (SHARE) nemzetközi kutatás eredményeit idézi. Hivatkoznak az ENSZ által nemrégen közzétett ranglistára is, amely a hatvan év felettiek helyzetét térképezte fel. Lengyelország itt szintén az utolsó helyen végzett az európai országok közül. A SHARE-kutatás kimutatta, hogy a lengyelek ötven év felett igyekeznek minél hamarabb nyugdíjba menni, ami a munkapiaci viszonyokkal, a munkanélküliséggel függ össze. Ehhez hozzájárul az, hogy Lengyelországban még mindig alacsony a nyugdíjkorhatár: 60 év a nõknél, 65 év a férfiak esetében. Ugyankkor sok társadalmi csoportnál a korai nyugdíj már 50, illetve 55 éves kortól lehetséges.

A nyugdíjak azonban szegényesek, folyamatos pénzügyi gondokkal küszködik a lengyel nyugdíjasok 21 százaléka, miközben például a svédeknek csupán 2,4 százaléka. Ennek ellenére minden ötödik lengyel nyugdíjas ad a család fiatalabb tagjainak a pénzébõl, és csak minden tizedik nyugdíjas szokott pénzt kapni az utódaitól. A felmérés szerint a lengyel ötven év felettiek 65 százaléka küszködik tartós egészségügyi problémákkal. Az átlagéletkor Lengyelorszában a férfiaknál 72 év, a nõknél 81 év, eközben az európai átlag 77, illetve 83 év.

Az egészségügyi statisztikát a közérzetre irányuló felmérés eredményei is alátámasztják: egészségi állapotát a lengyel nyugdíjas nõknek mindössze 6 százaléka, a férfiaknak mintegy 10 százaléka minõsíti tökéletesnek vagy nagyon jónak.

A Gazeta Prawna cikke megállapítja, hogy Lengyelország az idõsebbek egészségügyi gondozása szempontjából is Európa legutolsó helyén áll az ENSZ által közzétett ranglista szerint.