K&H: jelentősen nőtt a nyugdíjas évekre takarékoskodók száma
2021.06.09

Egyre többen készülnek tudatosan az időskorukra – közölte a K&H. A társaságnál az idei év első négy hónapjában 43 százalékkal több nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban, amiben a bázishatás – azaz a koronavírus-járvány tavalyi megjelenése miatti óvatosság – is szerepet játszott. A nyugdíjbiztosítások állománya pedig a múlt év végéhez képest több mint 6 százalékkal nőtt.

Megugrott a nyugdíjas éveikre tudatosan készülők száma, akik aktív éveikben való takarékoskodással az állami nyugdíj mellett extra jövedelmet szeretnének maguknak biztosítani.

Plusz 43 százalék

Ezt mutatják a K&H legfrissebb adatai: 2021 első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest 43 százalékkal többen kötöttek nyugdíjbiztosítást a társaságnál. Ebben fontos szerepet játszik az öngondoskodásra való nyitottság mellett a nyugdíjbiztosításokhoz járó állami támogatás, ami a befizetett díj után évente 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adókedvezményt jelent a gyakorlatban.

A növekedésnek köszönhetően a tavalyi év záróállományához képest idén április végén már 6 százalékkal több nyugdíjbiztosítási szerződést kezelt a K&H.

45 ezren számolták ki

Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője hozzátette: „A legújabb adatokból az látszik, hogy a járvány okozta bizonytalan helyzet miatt egyre többen tartják fontosnak, hogy felkészüljenek az időskorukra és megfelelő anyagi háttérrel vágjanak neki a nyugdíjas éveiknek. Különösen fontos, hogy a fiatalabb korosztály is egyre nyitottabb az öngondoskodásra, a jövő tudatos tervezésére. Ezt mutatja, hogy bár a teljes nyugdíjbiztosítási szerződésállományunk több mint 17 százalékát adják a 35 év alattiak, a 2021-es új kötések esetén már közel 20 százalékos a részesedésük.”

A szakember szerint abból is látszik, hogy egyre többen érdeklődnek a nyugdíjbiztosítások iránt, hogy a társaság nyugdíjkalkulátorával 45 ezer alkalommal számolták ki az érdeklődők, hogy a jelenlegi szabályok és kilátások szerint mekkora nyugdíjra számíthatnak alapesetben és mennyivel tudnák kiegészíteni a jövedelmüket egy nyugdíjmegtakarítás segítségével.