Több mint 2000 kárt jelentettek az Aegon Biztosítóhoz, nem ritkák a milliós károk
2021.07.13

Mintegy 2085 kárbejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz a hétvégi viharok miatt, amely elsősorban Budapesten, Komárom és Baranya megyében pusztított. Közel 190 esetben jelentettek be 1 millió forintnál nagyobb kárt a szerencsétlenül járt ügyfelek, amelyek csaknem háromnegyedét a jég okozta. Az Aegon Biztosító arra figyelmeztet, hogy szélviharra, villámlásra és jégesőre továbbra is számítani lehet, ezért fontos a kármegelőzés.

Hétfő délig mintegy 2085 kárbejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz az ország főként nyugati és középső részét sújtó szélsőséges időjárást követően. A hétvégén erőteljes, néhol cseresznye nagyságú jégesővel kísért vihar söpört végig Magyarországon, leginkább Budapest, Komárom és Baranya megyéket érintve. A legnagyobb összegű károk Budapest XXI. kerület, Tata és Sellye településekről érkeztek.

Az összes bejelentés kb 60%-át a jégveréskárok tették ki, a teljes becsült kárérték meghaladja a 860 millió forintot. Több mint 190 olyan kárbejelentés érkezett, amely szerint a vihar által okozott kár meghaladta az 1 millió forintot. A bejelentések nagy számára tekintettel az Aegon Biztosító magas átlagkárral számol.

Az Aegon Biztosító most is extra kárszakértői kapacitással és átszervezéssel dolgozza fel a kárbejelentéseket, és gőzerővel üzemel a telefonos, valamint a videós kárfeldolgozás is. Az eddig beérkezett, 1 millió forint feletti károk kiemelt szakértőkhöz kerültek, az ez alatti károkat a juniori és készenléti szakértői hálózat elsődlegesen videós kárrendezéssel végzi. A biztosító azt kéri az ügyfeleitől, hogy lehetőség szerint azt megelőzően dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, és a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat. Ehhez egy mobiltelefon is elég, viszont nagyban segítheti a kárszakértők munkáját – hívja fel a figyelmet a biztosító.

Az OMSZ első és másodfokú figyelmeztetései Közép- és Kelet-Magyarországra vonatkozóan továbbra is érvényben vannak, amelyekben széllökéseket, villámlást és jégesőt neveznek meg elsődleges veszélyforrásként. Az Aegon arra hívja fel az ügyfelei figyelmét, hogy ezekre érdemes felkészülni. Fontos fedett és zárt helyen tárolni az értékeket és a járműveket, zárva tartani a házak és lakások ablakait, körültekintően parkolni az autókkal, valamint az elektronikai berendezéseket is érdemes lecsatlakoztatni a hálózatról, ha vihar várható, így elkerülhető a villámok következtében kialakuló túláramok rongáló hatása. Viharos időben különösen fontos, hogy a házi kedvenceinknek is gondoskodjunk védett helyről.

Az Aegon továbbra is megemelt kárszakértői kapacitással készül az ilyenkor szokásos viharokra.