Dunakeszin és Pécelen is tombolt a vihar
2021.08.10

Kétszázezer forintot meghaladja az éjszakai vihar okozta károk átlagos értéke, az Aegon Biztosító becslései szerint, a piacvezető lakásbiztosítónál eddig háromszázat meghaladó kárigényt regisztráltak, mintegy 67 millió forint értékben. A károk többségét a heves széllökések és a villám okozta. A legtöbb kárbejelentés Pest-, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár megyéből, illetve Dunakeszi és Pécel településekről érkezett. A kárigények feldolgozása megnövelt kapacitással folyamatosan zajlik az Aegonnál. A júliusi károkkal együtt a szélsőséges időjárás okozta kár már meghaladja a 3 milliárd forintot.

Pest-, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár megyéből, illetve Dunakeszi és Pécel településekről érkezett a legtöbb bejelentés az Aegonhoz, Magyarország piacvezető lakásbiztosítójához a tegnap éjszakai viharral kapcsolatosan. Ma délutánig összesen 316-an jelentettek károkat, amelyeket főként a vihar és a villámlás okozott, a jégverés ezúttal kisebb súllyal szerepelt, bár így is 43 helyszínen tett kárt az értékekben. Eddig összesen 67,4 millió forintnyi kárigény érkezett a biztosítóhoz.

A vihar és a jégverés kiemelkedően nagy pusztítást végzett az országban az elmúlt hónapokban. A júliusi-augusztusi szélsőséges időjárás miatt bekövetkezett, az Aegon ügyfelei által becsült kár több mint 3 milliárd forintra rúg, és mintegy 20 ezer károsultat érint országszerte.

Az Aegon gőzerővel végzi a kárbejelentések feldolgozását: a biztosító elegendő kárszakértővel rendelkezik a károk felmérésére. Az 1 millió forint feletti károk kiemelt szakértőkhöz kerülnek, de ezzel együtt is prioritás a gyors kárrendezés. A biztosító azt kéri az ügyfeleitől, hogy lehetőség szerint azt megelőzően dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, és a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat. Az Aegon online felületein kívül emailen, de akár Viberen is intézhető a kárbejelentés.

Az OMSZ előrejelzése szerint az ország túlnyomó részén újabb veszélyes időjárási jelenség nem várható. Ennek ellenére, az Aegon arra figyelmezteti ügyfeleit, hogy mindig legyenek felkészültek a viharra, jégesőre, járműveiket, értékeiket tárolják fedett és zárt helyen, az autóikkal parkoljanak körültekintően, valamint az elektronikai berendezéseket csatlakoztassák le a hálózatról, ha vihar várható, így elkerülhető a villámok következtében kialakuló túláramok rongáló hatása. Viharos időben különösen fontos, hogy a házi kedvenceinknek is gondoskodjunk védett helyről.