Idén lassabban indul be a síszezon
2014.12.08
A hétvégén legalább négy-öt szlovák síterepen kezdõdött meg az idei szezon. Ezzel szemben itthon idén kicsit lassabban indul be a síszezon, az elmúlt napokban ráadásul az ónos esõ is jelentõs károkat okozott a hazai pályákban. A károkat még összesítik, de a Világgazdaság által megkérdezett dobogókõi, mátraszentistváni, illetve eplényi sícentrumokból egyaránt kidõlt fákról és leszakadt vezetékekrõl számoltak be. A legnagyobb a baj a dobogókõi pályákon, ahol gyakorlatilag katasztrofális a helyzet – írja a Világgazdaság.hu.

A dobogókõi sícentrumnál felbecsülhetetlen a kár, a leszakadt káberel miatt még életveszélyes a környék. Egyelõre azon dolgoznak, hogy ne menjen tönkre az egész környék – írja a lap. A mátraszentistváni síparkban és az eplényi síarénában kevesebb a kár, már csak az idõjárástól függ, hogy mikor kezdhetik meg a hóágyúzást. A jelenlegi bizonytalan tervek szerint idén elõször a bakonyi sícentrum nyit ki, ott már a hétvégén alkalmassá tehetnek néhány pályát.

A korábbi néhány évben jelentõs fejlesztéseinek köszönhetõen az eplényi Nordica Síaréna hazai viszonylatban kiemelkedõ felszereltséggel rendelkezik, így reális célnak tartják a 100 ezer látogatót. Mátraszentistvánban 30 ezer vendéggel már elégedettek lennének, itt a tervek szerint december 19-én nyitnak.

Ausztriában, ahova több százezer magyar jár síelni, viszont jól felmentek az árak. A sielok.hu oldal szerint az elmúlt tíz évben közel 40 százalékkal drágultak a bérletek, a napijegy ára pedig jövõre már 50 euró fölé.

A hétvégén legalább négy-öt szlovák síterepen kezdõdött meg az idei szezon. A legelsõk között pénteken Chopok északi és déli oldala nyitott ki, valamint a Nyugati-Tátrában található Rohács síterepe. Már hetek óta hóágyúznak az Alacsony-Tátrában, így nem lesz gond a nyitással Chopokon. Karintiában még várni a tömeges nyitásra, de Grossglockner/Heiligenblut már pénteken kinyitott, Nassfeld pedig a hét közepén kezdhetik a szezont. A Magyarországhoz közeli Hochkar és Lackenhof síterep egy kézbe került, a közös bérleten kívül már ingyenes síbuszok is járnak a környezõ települések között.