Megduplázta utasbiztosítási díjbevételét a K&H
2015.01.07
Harmadával növekvõ szerzõdésszám, megduplázódó díjbevétel, ugyanakkor 43 százalékkal bõvülõ kárkifizetés – számol be a K&H tavalyi utasbiztosítási eredményeirõl a Privátbankár.

A K&H biztosítójánál 2014-ben, az eddig feldolgozott adatok szerint 30 százalékkal nõtt az utasbiztosítások száma, ezzel párhuzamosan a díjbevétel is közel duplájára emelkedett. Nõtt azonban a károkra fizetett összeg is: 2012-ben közel 19,6 millió forintot fizetett ki a társaság, 2013-ban már 21 milliót, 2014. január és október vége között pedig 28,3 milliós volt a számla. Az egy kárra jutó kifizetés a 2012-es 87 ezer forintról 2013-ban 92,5 ezer forintra nõtt, 2014 elsõ tíz hónapjában pedig már 132 ezer forintot tett ki – ez pedig 2013-hoz képest 43 százalékos emelkedést jelent.

2014 elsõ tíz hónapjában közel 28 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, szemben a 2013 egészében elért 21,5 ezer, illetve a 2012-es 16 ezer szerzõdéssel. A Mabisz adatai szerint az üzletág már 2013-ban 6,5 százalékkal nagyobb díjbevételt produkált, mint egy évvel korábban.

A K&H biztosítója arra számít, hogy a síszezonban, és a 2015-ös évben tovább bõvülhet az utasbiztosítások piaca elsõsorban az utazók tudatosságának köszönhetõen.