Évi egymilliárd kárt okoznak ügyfeleiknek az ügyvédek
2015.01.16
Évente több mint egymilliárd forint kártérítést követelnek a jogi képviselõktõl és biztosítóiktól ügyvédi mûhibák miatt - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

A lap szerint ezekben a hetekben elemzik a biztosítótársaságok, hogy az elmúlt évben milyen kártérítési igényt nyújtottak be az ügyfelek ügyvédi mûhibára hivatkozva. A Napi Gazdaság a Magyar Ügyvédi Kamarától szerzett értesülésre hivatkozva azt írta: az ország 12 ezer ügyvédje jelenleg több biztosítónál is megkötheti szakmai felelõsségbiztosítási szerzõdéseit. Az esetek kilencven százalékában a Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete (Mübse) vállalja a felelõsséget, mégpedig általában 8 és 24 millió forint közötti összegig.

Gábor László, a Mübse ügyvezetõ igazgatója a lapnak elmondta, hogy 2012-ben csaknem egymilliárd forint volt a náluk bejelentett kárigény, 2013-ban az ügyfelek 950 milliót követeltek, tavaly szintén hasonlóan alakult az összeg. A biztosító nagyjából a követelés átlagosan 45 százalékát ismeri el.

A Napi Gazdaság szerint még mindig elõfordul, hogy a jogász olyan adásvételi szerzõdést készít, amelyben az eladó nem tulajdonosa a megjelölt ingatlannak, vagy a telek elidegenítési tilalom alatt áll. A mûhibák másik nagy csoportja általában a hagyatéki tárgyaláson válik nyilvánvalóvá. Itt derül ki, hogy a végrendeletnek valamilyen alaki vagy formai hibája van: az ügyvédi ellenjegyzés mellett például nem szerepel a két tanú aláírása vagy az okirat elsõ oldalát nem számozták meg - írták.