Egy százalék: a legtöbben évrõl-évre ugyanazt a szervezetet támogatják
2015.01.26
A Csodalámpa Alapítvány és a Soreco Társadalomkutatási Tanácsadó legfrissebb, a Csodalámpa támogatói körében végzett kutatása szerint a válaszadók döntõ többsége (háromnegyede) minden évben felajánlja adója egy százalékát. Ez jóval magasabb az országosan rendelkezõk arányánál. Közülük is a fõvárosiak, a diplomások, illetve a magasabb jövedelmûek nagyobb valószínûséggel adják egy százalékukat valamilyen civil szervezet részére. A Csodalámpa Alapítvány 2003 óta teljesíti súlyosan beteg gyermekek kívánságait, a szervezet a napokban váltotta valóra a 2500-ik gyermekálmot.

A kutatásból kiderül az is, hogy a leggyakrabban jótékonykodással, egészségüggyel és oktatással foglalkozó szervezeteket támogatnak a válaszadók. Akik, szintén a felmerés tapasztalatai alapján, lojálisak egy egyszer már kiválasztott alapítványhoz vagy egyesülethez, hiszen relatív többségük (43 százalékuk) jellemzõen évrõl évre ugyanazt a szervezetet támogatja. „Tízbõl nyolc válaszadó a tavalyi évben felajánlotta adója egy százalékát, amely arány mindenképpen üdvözlendõ.” – mondta el az adatok kapcsán Patzauer Éva, a Csodalámpa Alapítvány ügyvezetõje.

Ami a lakóhely szerinti megoszlást illeti, talán nem meglepõ, hogy a legtöbben Budapesten, illetve a megyei jogú városokban rendelkeznek aktívan adójuk egy százalékának sorsáról. Ezeket követik a községek és a kisebb városok lakói. Más demográfiai mutatókat vizsgálva, az iskolázottság tekintetében például szintén nem meglepetés, hogy legnagyobb arányban a diplomával rendelkezõk ajánlják fel egy százalékukat, a jövedelmi szintek alapján pedig nagyobb arányban a 150 ezer forintnál magasabb jövedelemmel rendelkezõk éreznek e tekintetben felelõsséget, vagyis nem hagyják egy százalékukat felajánlás nélkül.

Érdekes a másik oldal is, vagyis azok köre, akik viszont általában nem rendelkeznek az egy százalékról: kiemelkedõ arány (32 százalék) az érettségivel sem rendelkezõk köre, de a 150 ezer forintnál kevesebbet keresõ válaszadók csaknem ötöde szintén nem foglalkozik ezzel a kérdéssel.

Egy százalék felajánlási szokások társadalmi-demográfiai változók szerint, %

Azok, akik egy-egy évben vagy nagy általánosságban nem rendelkeznek adójuk egy százalékáról, a legkülönfélébb indokokkal magyarázták ezt. Ezek között szerepel, hogy nem mindig érnek rá ezzel foglalkozni, vannak, akik elfelejtik, mikor kellene a felajánlást megtenni, de sokan hivatkoztak arra is, hogy mivel nem õk készítik adóbevallásukat, nem is tudnak rendelkezni az egy százalékról. Szerencsére ritkább, aki arra hivatkozik, hogy nem talál olyan szervezet, melynek szívesen felajánlaná a pénzt, és az is elenyészõ véleménynek számít, hogy az egy százalék gyakorlatilag semmit nem ér, így nem is érdemes rendelkezni felette.

„Szerencsére egyre ritkábban felhozott érv, hogy az emberek nem bíznak az alapítványokban. „Nagyon fontos, hogy egy alapítvány hitelesen, és fõleg átláthatóan mûködjön, és minden forinttal el tudjon számolni támogatói felé.” – magyarázza Patzauer Éva. „A Csodalámpa 11 éves mûködésének minden évérõl és adományáról pontosan el tud számolni, a kívánságteljesítések mellett ugyanis legalább annyira fontos, hogy a jelenlegi és a jövõbeni támogatóinknak is be tudjuk mutatni transzparens mûködésünket. Honlapunkon bárki elolvashatja évekre visszamenõleg auditált éves közhasznúsági jelentéseinket.”

„A Csodalámpa Alapítvány 2003 óta a legkisebb adományokból és a nagyobb, céges felajánlásokból együttesen gyûjtötte össze azt a pénzt, amellyel az elmúlt 11 évben 2500 beteg gyermek kívánságát teljesítette.” – mondta el Patzauer Éva. „A tavalyi évben összesen 267 kívánság teljesült.”