K&H: a biztosítások jövője a mesterséges- és emberi intelligencia
2021.10.08

A vagyonbiztosítási károk több mint 80%-a, a gépjárműkárok több, mint 50%-a az online kárbejelentő felületen keresztül érkezik be a K&H-hoz, amely kiemelten kezeli a digitális szolgáltatások fejlesztését és a jövőben a banki- és biztosítási folyamatok közül még több szolgáltatást tesz elérhetővé a mobilbankban. A K&H szakértői azonban arra is figyelmeztettek, hogy az elektronikus megoldások térnyerése mellett bizonyos komplex esetekben továbbra is fontos a személyes jelenlét a pénzügyekben.

Világszerte egyre nagyobb az igény arra, hogy az okostelefonon keresztül minél több, banki- és nem banki szolgáltatás legyen elérhető. A gyors és hatékony megoldások, hogy az elejétől a végéig lehessen automatizálni egy-egy folyamatot pedig a jövőben egyre inkább a mesterséges- és emberi intelligencia szoros kapcsolatának eredménye lesz. A K&H ezzel összhangban egyre több megoldást biztosít az okostelefonokon keresztül, - a hazai pénzintézetek közül egyedüliként pedig nem csak a banki, hanem a biztosítási területen is. Ezért sem véletlen, hogy a digitálisan aktív ügyfelek tábora ma már több mint 600 ezer tagot számlál, ők azok, akik rendszeresen, elsőként digitális eszközeikért nyúlnak, ha pénzügyi szolgáltatásokra van szükségük.

Több 100 ezer érv

A K&H mobilbankjában már a legnépszerűbb biztosítások is elérhetőek. Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és nem életbiztosításokért felelős vezetője közölte: Utas-, lakás- és kötelező felelősségbiztosítás is elérhető a mobilbankon keresztül, de egyre többen használják ki a hitelfedezeti biztosítás lehetőségét is a mobiljukon.” A szakember hozzátette: „Az összes mobilbankba épülő folyamatnál kiemelten fontosnak tarjuk azt, hogy minél egyszerűbben automatizálhassuk őket és a lehető leggyorsabb megoldásokat nyújthassuk.” A jelenleg több mint 1,1 millió kötelező felelősségbiztosítást kezelő K&H tavaly tette lehetővé a mobilbankon keresztüli kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéskötést, melyet egyelőre a K&H mobilbanki eléréssel rendelkező ügyfelei használhatnak. A mobilbankos biztosításkötés során csupán 3 adat szükséges, a  jármű rendszáma, a bonus-malus fokozat és a biztosítás évfordulójának dátuma.​ A K&H Biztosító bevezette az azonnali, elektronikus zöldkártya-szolgáltatását is a KGFB-ügyfelek számára, akiknek már több mint 450 ezer zöldkártyát digitális formában küldtek ki.

“Az utóbbi évek innovációinak köszönhetően ma már ott tartunk, hogy 480 ezren használják rutinszerűen a mobilbankot. Mindemellett az okostelefonos fizetés is rendkívül népszerű, ezt mutatja, hogy a K&H-sok már körülbelül 320 ezer bankkártyát digitalizáltak az okostelefonjukkal vagy okosórájukkal és havonta 610 ezer alkalommal használták azt érintésmentes fizetésre” - mondta Németh Balázs, a K&H innovációkért felelő vezetője. Hozzátette: Úgy gondoljuk, hogy ezeket a fejlesztéseket mind úgy érdemes végeznünk, hogy tudjuk, a mesterséges- és emberi intelligencia szoros együttműködésében van a jövő, a folyamatainkkal arra készülünk, hogy ez által minden eddiginél gyorsabb és egyszerűbb megoldásokat nyújthassunk.”

Egymással párhuzamosan

A K&H vezetői elmondták, hogy a digitális transzformáció mellett továbbra is fontos szerepet kap a személyes ügyintézés, többek között az edukáció, a pénzügyi tudatosság, valamint a tájékoztatás területén is, illetve ahol komplex, személyre szabott döntéseket kell hozni az ügyfeleknek.