Erős negyedévet zárt az Allianz Csoport: minden idők működési eredményéről számoltak be
2021.11.29

2021 harmadik negyedévében a teljes díjbevétel 9,5 százalékkal, a működési eredmény 11,3 százalékkal nőtt. 2021 első 9 hónapjának 9,9 milliárd eurós működési eredménye a teljes évre tervezett 12 milliárd eurós eredmény 82 százalékát éri el, így a 2021. évi működési eredmény várhatóan a 12 milliárd eurós céltartomány felső határán lesz.

2021-ben az Allianz Csoport a harmadik negyedévben is erős működési teljesítményt mutatott fel az összes üzletágában. 2021 első kilenc hónapjában a Csoport a teljes évre kitűzött 12 milliárd eurós eredmény 82 százalékát érte el, amihez mindhárom üzletág hozzájárult. A vagyonkezelési és az élet- és egészségbiztosítási üzletágak minden idők legjobb harmadik negyedéves működési eredményéről számoltak be, míg a vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág megőrizte erős mögöttes eredményességét, még a heves természeti katasztrófák által jellemzett környezetben is.

A teljes díjbevétel 9,5 százalékkal, 34,4 milliárd euróra emelkedett. A működési eredmény az előző évi 2,9 milliárd euróhoz képest 11,3 százalékkal, 3,2 milliárd euróra nőtt, elsősorban a vagyonkezelési és az élet- és egészségbiztosítási üzletágainknak köszönhetően. A vagyonkezelési üzletágban a működési eredmény a magasabb teljes kezelt vagyonból származó bevételeknek és a javuló költség-bevétel aránynak köszönhetően nőtt. Az élet- és egészségbiztosítási üzletágunk emelkedést könyvelt el a működési eredményben, ami jelentős mértékben a magasabb befektetési nyereségnek köszönhető. A vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág működési eredménye nagyjából változatlan maradt, mivel a biztosítástechnikai eredmény javulását ellensúlyozta az alacsonyabb befektetési eredmény. A részvényesek számára megtermelt adózott eredmény 2,3 százalékkal 2,1 milliárd euróra nőtt 2021 harmadik negyedévében. A működési eredmény erőteljes növekedését jelentős mértékben ellensúlyozta a nem működési célú befektetési eredmény csökkenése.

Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 37,8 százalékkal 16,64 (12,07) euróra nőtt 2021 első kilenc hónapjában. Az éves szintre kivetített sajáttőke-arányos nyereség (RoE) 14,8 százalék volt (2020 teljes év: 11,4 százalék). A Szolvencia II. irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató a 2021 második negyedév végi 206 százalékhoz képest 207 százalék volt 2021 harmadik negyedévének végén.

2021 első kilenc hónapjában a működési eredmény 27,2 százalékkal, 9,9 (7,8) milliárd euróra nőtt. Az élet- és egészségbiztosítási üzletágunk működési eredménye a javuló befektetési nyereségességnek, valamint a magasabb  díj- és költségfedezetnek köszönhetően nőtt. A vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág működési eredményének emelkedése a magasabb biztosítástechnikai eredménynek tudható be. Vagyonkezelési üzletágunkban a működési bevételek növekedése és a folytatódó költséghatékonyság eredményezte a működési eredmény növekedését. A részvényesek számára megtermelt adózott eredmény kétszámjegyű, 38,3 százalékos emelkedése a működési eredménynek köszönhető.

Az Allianz 2021. augusztus 5-én új, 750 milliárd euró összegű részvény-visszavásárlási programot jelentett be. 2021. október 22-ig 3,8 millió részvény vásárlására került sor, ami a kinnlevő tőke 0,93 százalékának felel meg.

„Ez minden idők legerősebb harmadik negyedéve volt. Számomra mindez megerősítés arra vonatkozóan, hogy az ügyfeleket és a befektetőket egyaránt képesek vagyunk kiszolgálni. A rendkívüli időjárási események és a gyors makrogazdasági változások rávilágítanak arra, hogy mekkora társadalmi jelentősége van a biztosítók és a vagyonkezelők szerepének. Stabil mutatóink pedig arról tanúskodnak, hogy mindezt ezt megbízható pénzügyi teljesítmény mellett tudjuk megtenni.” – mondta Oliver Bäte, az Allianz Csoport vezérigazgatója. –

„Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az összes üzletágunk jó állapotban van. Véleményem szerint az Allianz jó úton halad afelé, hogy a céltartomány felső határához közeli működési eredményt érjen el.” – mondta Giulio Terzariol, az Allianz Csoport pénzügyi vezetője.