Ezek a veszélyek leselkednek nyáron a gyerekekre
2015.06.11
A nyári vakáció ideje alatt a szülõknek fokozottabban kell figyelniük a gyerekekre – hangsúlyozta az Országos Rendõr-fõkapitányság (ORFK) autópálya-felügyeleti és baleset-megelõzési osztályának vezetõje szerdán Budapesten, egy X. kerületi általános iskolában tartott sajtótájékoztatón.

Kiss Csaba elmondta: évente mintegy 1500 balesetben sérülnek meg gyerekek, ezek 30 százaléka nyáron következik be. Különösen veszélyeztetettek a gyerekek gépkocsiban utazva, a halálos esetek során 60 százalékuk autóban veszti életét, mert a szülõk nem használnak gyerekülést vagy biztonsági övet.

Az ORFK osztályvezetõje kiemelte, hogy az utóbbi években jelentõsen csökkent a halálos balesetek száma a gyerekek körében. 1990-ben évente még száznál is több gyerek halt meg balesetben, ez a szám mára tíz alá csökkent, de a cél természetesen az, hogy egy gyermek se veszítse életét az utakon.

Kiss Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekeknek a szülõk jelentik a példát a közlekedésben, ezért az õ felelõsségük fokozottabb. Fel kell készíteni a gyerekeket mindenféle veszélyhelyzetre, amely a gyalogos és a kerékpáros közlekedés közben, illetve a tömegközlekedési eszközök használata során bekövetkezhet – hangsúlyozta.

Németh Ágnes, az ORFK bûnmegelõzési osztályának vezetõje kiemelte, hogy a gyerekek otthon, a számítógép elõtt ülve sincsenek teljesen biztonságban. Utalt az internetes – fõként felnõtt férfiak által elkövetett – zaklatásra, molesztálásra, amely közösségi oldalakon, chatprogramokon és játékokon keresztül is elérheti a gyerekeket.

Beszélt a szórakozóhelyeken leselkedõ veszélyekrõl is, az alkohol- és a kábítószer-fogyasztásról. Megemlítette a designerdrogokat, amelyek a közlése szerint azért különösen veszélyesek, mert sem a rövid, sem a hosszú távú hatásuk nem ismert. Kitért az úgynevezett “rohamivásra” is, amelynek lényege, hogy a fiatalok minél rövidebb idõ alatt minél több, fõleg tömény alkoholt fogyasztanak és lerészegednek.