Az ENSZ fõtitkára, Ban Ki-moon szerint a biztosítók igen fontos szerepet tölthetnének be a katasztrófák terheinek enyhítésében, illetve az érintettek védelmének növelésében. A fejlett országokban a háztartások biztosítási penetrációja jóval magasabb, azonban az áradások, aszályok és viharok még itt is jelentõs károkat okoznak. Ennél jóval nagyobb kihívást jelent a szegény országokban élõ milliók elérése, akik nem férnek hozzá pénzügyi szolgáltatásokhoz, és nem engedhetik meg maguknak a magas biztosítási díjakat.
Világszerte egyre nagyobb az igény az éghajlatváltozás okozta sokkokkal szembeni ellenálló képesség növelésére. Különösen igaz ez az alacsony jövedelmûek esetében, akik ráadásul az éghajlatváltozás frontvonalában élnek – hangsúlyozza a Munich Climate Insurance Initiative (MCII) vezetõje. A szervezet létrehozása a Munich Re, valamint nemzetközi pénzügyi szervezetek, tudományos intézetek és nem kormányzati szervezetek nevéhez kötõdik, és az ENSZ Egyetem Környezeti és Emberi Biztonsági Intézetében (UNU-EHS) található. Az intézmény célja, hogy biztosítási megoldásokat dolgozzon ki a kiszolgáltatott közösségek számára.
Becslések szerint ma mindössze 100 millió, napi 2 dollárnál kevesebb összegbõl élõ ember rendelkezik éghajlat-kockázati biztosítással egész Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában. Ebbõl mintegy 55 millió rendelkezik saját biztosítással, 45 millió pedig közvetetten, csoportos fedezetben részesül.
Persze akadnak már ma is szép számmal olyan úttörõ biztosítási termékek, melyeket kifejezetten szegények számára fejlesztettek, igen bíztató eredményekkel. 2013-ban például, a Haiyan tájfun pusztítását követõ öt napon belül mintegy 300 ezer ügyfelet kártalanított egy kölcsönös biztosító egyesület, amelyet a fülöp-szigeteki földmûvelésügyi és vidékfejlesztési központ állított fel. Az egyesület összesen mintegy 11 millió embert biztosít, 80%-uk a szegénységi küszöb alatt él.
Etiópiában és Szenegálban az R4 Rural Resilience Initiative – amit a Világélelmezési Program és az Oxfam Amerika támogat – mintegy 26 ezer kistermelõt biztosít, akik közül a legszegényebbek helyi projekteken, például árvízvédelmi kõfalak építésén végzett munkával fizetnek a terménybiztosításért.
A program korábbi verziójának értékelésébõl azt derült ki, hogy a biztosított mezõgazdasági termelõk kétszer annyit tudtak megtakarítani, mint a biztosítással nem rendelkezõ társaik, így többet fektethettek vetõmagba, mûtrágyába és termelési eszközökbe.
A G7-ek által idén júniusban meghirdetett Climate Risk Insurance Initiative kezdeményezés célja, hogy fokozza a kormányok, vállalatok és magánszemélyek hozzáférését a biztosításokhoz, ezáltal enyhítve a klímaváltozás következményeit. Az említett mikrobiztosítási rendszerek hozzájárulnak a G7 céljaihoz, miszerint 2020-ig 400 millió fõre kell növelni azon személyek számát, akik alacsony és közepes jövedelmû országokban élnek, és közvetlenül vagy közvetetten valamilyen biztosítási fedezettel rendelkeznek az éghajlatváltozás kockázataival szemben. A cél elérésére a német kormány – amelyik a projektet vezeti – 150 millió eurós kezdõtõkét szán, amihez, reményeik szerint a magánszektor is hozzáteszi a részét, de más G7 ország is jelezte már finanszírozási szándékát.
A kezdeményezés háttéranyagában azt írják, hogy a G7 országok jelentõs finanszírozási hozzájárulása akár több milliárd dollárnyi biztosítási és viszontbiztosítási kapacitást is képes lehet bevonzani, számos magánbiztosító, mint a Munich Re és az Allianz pedig már most is megbeszéléseket folytatnak. Németország célja az, hogy az elsõ lépésekrõl már a decemberi ENSZ éghajlat-változási konferencián beszámolhassanak.
Szabályozásra is szükség van
A G7 kezdeményezés elsõ lépése valószínûleg az lenne, hogy a meglévõ biztosítási pool-okat összefogja, valamint a hogy az érintett és sürgõs lépéseket követelõ régiókat felkutassa. Szakértõk szerint azonban innovatív biztosítási megközelítések kidolgozására is szükség lesz, hogy a legszegényebbeket elérjék velük, illetve hogy a kockázatcsökkentési eszközök, korai elõrejelzõ rendszerek szükségességére felhívják a figyelmet.
A legszegényebbek elérése sok helyen szinte csak mobil telefonon keresztül lehetséges, de sok országban a szabályozás nem ismeri el ezeket az értékesítési csatornákat, ezért a szabályok megreformálására is szükség van ahhoz, hogy hozzáférést biztosítsanak a pénzügyi szolgáltatásokhoz a szegények számára is.