A bankszektor a gazdasági válságra válaszul nemcsak Magyarországon, hanem a világ többi részén is drasztikusan csökkentette hitelezési tevékenységét, ami a lakosság mellett a vállalatokat is érzékenyen érintette - ismerteti az állami tulajdonú társaság közleményét az MTI. A magyarországi kkv szektorra már a válság elõtt is az alultõkésítettség volt a jellemzõ, a válság után pedig a cégek hitelhez jutási lehetõségei is jelentõsen csökkentek. A kkv-k körülbelül 80 százaléknak nincs bankhitele, a többség vagy méretgazdaságossági okok miatt vagy a biztosíték hiánya miatt nem tud ilyen módon forrást bevonni.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy a magyar kkv szektor finanszírozási szerkezete meglehetõsen egyoldalú, a fejlett országokban sokkal nagyobb a bankhitelekkel való lefedettség a szektorban, miközben ehhez olyan egyéb alternatív forrásbevonási lehetõségek is társulnak, mint a kötvénykibocsátás vagy a kockázati tõke. Miközben a régióban a GDP 0,1 százalékát éri el az ilyen jellegû befektetések aránya, addig a fejlett országokban nem ritka az 1 százalékos érték sem.

Az EU számára különösen fontos a kkv szektor, hiszen a legnagyobb foglalkoztatóról van szó a gazdaságban, nem beszélve arról, hogy a GDP-ben komoly részarányt képviselnek a kis- és középvállalkozások. Többek között ezért hozták létre a JEREMIE-programot is, amely több lépcsõben kíván pénzügyi támogatást nyújtani a cégeknek. A program részét képezi a kedvezményes kkv hitelezési konstrukcióktól kezdve, a garanciavállaláson át a tõkeági finanszírozás is, vagyis a magántõke befektetés.

A nemrégiben felállt állami alapkezelõnek köszönhetõen olyan, a hagyományos iparágakban mûködõ cégek is részesülhetnek a kockázati tõkébõl, amelyeket egy piaci alapú tõkebefektetõ esetleg nem választana ki, például az alacsonyabb megtérülési ráta miatt. A Széchenyi Tõkealap-kezelõ pont ezeket a vállalkozásokat keresi, mert a termelõ iparágakban 10-15 százaléknál nagyobb növekedés nem várható, így kívül esnek a kockázati tõke jelenlegi célpiacán. A tõkealap-kezelõ 2015 végéig 120-150 projekt lebonyolítását célozta meg.

\"A legfontosabb különbség a kockázati tõke bevonásánál, hogy a cég a kapott forrásért cserébe tulajdonrészt enged át a befektetõnek, aki annak értékesítésébõl fogja 5-7 éven belül a nyereségét realizálni. Itt nem hitelági finanszírozásról van szó, tehát a vállalatnak nem a hitelt és annak kamatait kell visszafizetnie, hanem a befektetõ kivásárlásakor a hozammal növelt tõkét. További kockázat, hogy az üzleti tervtõl eltérõ eredmények esetén a vállalat irányítását részben át kell adni, és a mûködési folyamatba külsõs befektetõket is be kell engedni. Ez azonban még mindig egy jobb kompromisszum, mint a hitelek nemfizetése esetén a vagyontárgyak értékesítése vagy a vállalkozás felszámolása\" - idézi a közlemény Török Józsefet, a Széchenyi Tõkealap-kezelõ Zrt. üzletfejlesztési igazgatóját.

A JEREMIE-program magyarországi tapasztalatai egyértelmûen azt mutatják, hogy nagyon sok cég esetében éppen az jelenti a legfõbb korlátozó tényezõt, hogy a tulajdonosok nem akarnak lemondani a tulajdonuk egy részérõl, és jobbnak látják, ha saját erõbõl fejlesztik tovább a cégüket. További probléma, hogy Magyarországon nagyon sok cég még nem tudott olyan fejlõdési szakaszba elérni, ahol a kockázati tõkések már szívesen befektetnének, még akkor is igaz ez, ha egy kiváló ötletrõl van szó - állapítja meg az alapkezelõ.

A tõkebefektetõk komoly kockázatot vállalnak, amikor egy induló vállalkozásba, vagy egy ígéretes növekedés elõtt álló cégbe szállnak be több tíz- vagy százmillió forinttal, ennek megfelelõen komoly kiválasztási folyamat elõzi meg a befektetést. Jellemzõen több mint fél évnek kell eltelnie addig, amíg a befektetésre ténylegesen sor kerülne. Rendkívül fontos éppen ezért annak a felmérése, hogy pontosan milyen összegû tõkebevonásra van szükség, és hogy azért cserébe milyen mértékû tulajdoni részesedés illetve többletjogok kerülnek át a kockázati tõkebefektetõhöz.

A befektetõk a szerzõdés megkötésekor már azzal is tisztában vannak, hogy milyen idõtávon kívánnak a cégben maradni, a mûködését és terjeszkedését segíteni, és mikor jön el az a pillanat, amikor ki akarnak szállni. A befektetett összeg megtérülése az egyik legfontosabb tényezõ, sok esetben azért nem születhet megállapodás a két fél között, mert az innovatív iparágakra jellemzõ évi 20-30 százalékos megtérülés nem látható, vagy éppen a befektetés biztosítása céljából kikötött speciális jogok nem nyerik el a céltársaság tetszését.

\"A társaságoknak alaposan fel kell készülniük a tárgyalásokra, tisztában kell lenniük azzal, hogy mekkora összegre van szükségük, ezért cserébe milyen tulajdonosi jogokat hajlandóak átadni, s legyen elképzelésük arról, hogy a befektetõ mikor szálljon ki a vállalatból. Kockázati tõkebefektetõ esetén számolni kell azzal, hogy az üzleti tervtõl való jelentõs eltérés esetén gyengülni fog a cégük feletti kontroll, ugyanakkor a finanszírozási gondok megoldásán túl akár olyan hatékony vállalatirányitási módszerre lehet szert tenni, amely nélkül nem erõsödhet meg a társaság\" - mutat rá a közleményben Török József.