Lengyel milliárdost gyûrhet le Közép-Európa legnagyobb biztosítója
2015.08.05
A Közép-Európa legnagyobb biztosítója és egy lengyel milliárdos maradtak versenyben a lengyel BPH bank megvásárlásában.

A PZU biztosítótársaság, valamint a lengyel Leszek Czarnecki maradtak egyedüliként versenyben a lengyel BPH bank General Electrictõl történõ megvásárlásában, akik közül most úgy tûnik, a PZU lehet a legvalószínûbb nyertes – írja a Reuters.

Egy Czarneckihez közeli forrás, aki a lengyel Getin Holding bankcsoportot irányítja, azt monda a hírügynökségnek, hogy még mindig játékban vannak a BPH bank megvásárlásában, amiben a PZU is nagyon érdekelt. Az értesülést azonban egyik fél sem erõsítette meg.

Múlt héten még azt lehetett tudni, hogy az olasz UniCredit és a spanyol Caixabank is érdeklõdtek a lengyel bank iránt, amely Lengyelország 11 legnagyobb bankja az eszközök értékét tekintve. A Caixabank azonban pénteken azt közölte, hogy nem tervez felvásárlást Spanyolországon kívül, majd az UniCredit lengyel egysége, a Bank Pekao is azt közölte, hogy nem nyújtott be vételi ajánlatot.

A lengyel bankszektor eddig az egyik legegészségesebbnek és legjövedelmezõbbnek számított Európában, azonban a tervezett bankadó, a rekord alacsony kamatok, valamint a bankgarancia alapba fizetendõ emelkedõ díjak miatt várhatóan kisebb profitot termel majd.

A kormány továbbá azt tervezi, hogy a lakosság svájci frank hiteleit, részben a bankok kárára átváltja, ami akár több milliárd zlotyba is kerülhet a bankok számára. Ez néhány külföldi bankot akár az ország elhagyására is kényszeríthet.

Banki elemzõk szerint a lengyel pénzügyi szabályozó várhatóan nem engedélyezi Czarnecki számára, hogy újabb bankot vásároljon, mivel mostani csoportja már így is igen jelentõs svájci frank jelzálog portfolióval terhelt. Ez pedig a PZU malmára hajthatja a vizet.

Múlt hónapban a PZU vezére azt mondta, hogy a top 5-be tartozó lengyel bankot szeretné létrehozni, amihez akár 4 bankot is készek felvásárolni. Az állami tulajdonban lévõ biztosítótársaság már 25%-os részesedést szerzett az Alior Bankban.