Így nem sokáig mûködhet a román kötelezõ gépjármû-biztosítási ágazat
2015.10.29
Egyre bizonyosabbá válik, hogy a romániai kötelezõ gépjármû-biztosítási (RCA) rendszer rendkívül hiányos és sérülékeny, ennek nyomán pedig az ottani autótulajdonosoknak a kötvények drágulására kell számítaniuk.

A Capital.ro gazdasági hírportál összeállításában rámutatott: a legnagyobb probléma, hogy a piacvezetõ biztosítótársaságok túl olcsón árulták a kötelezõ kötvényeket, a rendszer pedig egy idõ után nem volt kifizetõdõ számukra, ezért összeomlottak a teher alatt. Az elsõ komolyabb figyelmeztetés az év elején a biztosítóknál végzett stresszteszt volt, amelynek nyáron nyilvánosságra hozott eredményei lesújtó képet festettek a piacról. Úgy tûnt ugyanis, hogy például természeti katasztrófa esetén a biztosítótársaságok a kártérítéseknek csak kis részét tudnák kifizetni az ügyfeleknek.

Ezt követte az évekig a szektort fölényesen vezetõ Astra ellen indított csõdeljárás, nemrég pedig a – szintén a túlságosan alacsony áraknak köszönhetõen – második számú piacvezetõ, az Euroins ellen is fizetésképtelenségi eljárást kezdeményeztek. Az ország harmadik legnagyobb társaságaként számon tartott Carpatica ellen már tavaly szeptember óta zajlik ez az eljárás. A Capital.ro megjegyzi: a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) stressztesztjén mindhárom vállalkozás elbukott.

Szakértõk szerint nem véletlen, hogy az évekig a legolcsóbb kötelezõ gépjármû-biztosítást kínáló cégek küzdenek a legkomolyabb pénzügyi nehézségekkel. Az év elsõ felében a legtöbb kgfb-t, az összes kötvény 20,48 százalékát, az Euroins adta el, a Carpatica 13,73 százalékon állt, az Astra részesedése pedig 19,63 százalékos volt. Az összeállításból az is kiderült, hogy ezeknél a cégeknél lehetett legolcsóbban kötvényt vásárolni.

Ezzel hozható összefüggésbe az is, hogy az ASF-hez az Astra és az Euroins miatt érkezett a legtöbb panasz a kliensektõl. A szakemberek úgy vélik: mindez kérdésessé teszi a jelenlegi kötelezõbiztosítási-piac fenntarthatóságát. Azzal ugyan tisztában vannak, hogy az állampolgárok minél olcsóbb kötvényt szeretnének vásárolni, de felhívják a figyelmet arra, hogy a mostani rendszer nem sokáig mûködhet.

Az Astra ellen indított csõdeljárás nyomán nagyon sok ügyfél került nehéz helyzetbe. Egyelõre ugyanis bizonytalan, hogy a kliensek és az autószervizek mikor kaphatják meg pénzüket, a a Biztosítási Garanciaalap (FGA) ugyanis nem kezdheti meg a kifizetéseket, amíg jogerõs ítélet nem születik az Astra ügyében. Az ASF ugyan már két hónapja hivatalosan is bejelentette, hogy a társaság csõdbe ment, ezt azonban egy bíróságnak is jóvá kell hagynia, az errõl szóló tárgyalást pedig október végéig halasztották.

Megvennék az Astra portfolióját

A Ziarul Financiar gazdasági napilapnak eközben biztosítópiaci források úgy nyilatkoztak, hogy három külföldi beruházó is érdeklõdik az Astra portfoliójának átvétele iránt. A piacvezetõi pozícióra állítólag a lengyel PZU biztosítási csoport, a kínai Fosun és egy meg nem nevezett amerikai alap is igényt tartana. A PZU és a Fosun illetékesei már nyáron is tárgyaltak az Astra vezetõivel, amikor még úgy tûnt, hogy elkerülhetõ a csõdeljárás.

Az ASF szerint azonban az egyeztetések abbamaradtak, mert a romániai biztosítótársaság vezetõi túl sok pénzt kértek a potenciális befektetõktõl a tõkeemelésért. A lengyel és a kínai csoport mellett további három vállalat is hajlandó lett volna akkor beruházni az Astrába.