Negyedmillió kgfb-váltóra számít az FBAMSZ
2015.11.12
Az idei év végi kgfb-kampány az elsõ, amelyben az autósoknak már kevesebb mint a fele érintett. Ennek megfelelõen az érezhetõ díjemelés ellenére sem vár 180 ezernél több biztosítóváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A saját biztosítójukhoz újraszerzõdõkkel és az Astra még meglévõ ügyfeleinek átszerzõdéseivel együtt a szövetség mintegy 250 ezer szerzõdésváltással kalkulál, ami némileg elmarad a tavalyi év 270 ezres szintjétõl.

Az idei kampány aktivitását erõsítheti, hogy a tavalyinál nagyobb, óvatos becslések szerint is 15 százalék körüli az átlagos díjnövekedés, valamint az, hogy ismét több biztosító kínál kedvezõbb díjat újonnan kötõ ügyfeleinek, ugyanakkor egy év alatt az autósok újabb 8-10 százaléka került ki az év végi váltók körébõl, és az idén nincs olyan biztosító, aki kiugróan kedvezõ ajánlatokkal próbálná a többiektõl átcsábítani az ügyfeleket.

A piaci szereplõk figyelme ma már sokkal inkább az év közben váltókra koncentrálódik: az érintett 15 biztosító (azóta az Astra már kiesett ebbõl a körbõl) az elmúlt évközi idõszak során 77-szer módosította kisebb-nagyobb mértékben tarifáit annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhesse a megcélzott ügyfélkört. A tapasztalatok szerint a biztosítók egyre jobban képesek figyelni a megfelelõ kár/díj egyensúly beállítására is.

„Az idei kampányban is a független alkuszok kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást – hangsúlyozza Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az elõzõ szerzõdések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció elõremozdításában. Ezért nem meglepõ, hogy az idõszak során kezdeményezett szerzõdésváltások mintegy 80 százalékát az alkuszokon keresztül intézik az ügyfelek.”

Ismét foglalkozni kell a flották kötelezõjének és a direkt kárrendezésnek a kérdésével

Az Astra Biztosító problémái miatt vétlen károsultak ezreinek kellett hetekig kálváriát járniuk szervizek, biztosítók és hatóságok háromszögében, mielõtt egyedi megoldás született problémájukra. Minderre nem került volna sor, ha Magyarországon is bevezették volna már a FBAMSZ által régóta kezdeményezett direkt kárrendezést.

A direkt kárrendezés lényege, hogy a balesetben résztvevõ vétlen félnek nem kell megkeresnie a károkozó biztosítóját, a kárt a saját biztosítójával rendezheti – ez utóbbi maga egyezik majd meg a másik fél biztosítójával. Bevezetése végre megvalósítaná a károsultak védelmét. Miközben minõségi javulást eredményezne a biztosítói szolgáltatásban, hozzájárulna a gazdaság fehérítéséhez is – magyarázza a FBAMSZ elnöke. – Ezért szövetségünk továbbra is fontos célkitûzésének tartja, hogy ez a szolgáltatás – akár fokozatosan, elsõként csak a töréskárokra alkalmazva – a hazai piacon is általánossá váljon.”

További jelentõs, rendezésre váró probléma a flották kérdése. Jelenleg a biztosítók a szigorú szabályozás miatt egyedi, cégre szabott flottadíjakat hirdetnek (akár adószám alapján specifikálva), egyes társaságok díjhirdetéseinek csaknem felét ezek teszik ki. A túlszabályozott, bonyolult rendszer az elmúlt fél évtized összegyûjtött tapasztalatai alapján könnyen egyszerûbbé válhatna: ehhez mindössze a flotta fogalmának egyértelmû törvényi definíciójának meghatározásával egyidejûleg a flották kgfb-jét oda kell sorolni, ahová logikusan is tartozik: a vállalati vagyonbiztosítás kategóriájába.