Július végéig van még ideje az Astra károsultjainak
2016.06.10
Megkezdte a román garanciaalap (FGA) a károk kifizetését azon ügyfeleknek, akik már benyújtották kárkifizetési kérelmüket. Akik ezt még nem tették meg, már csak július 27-éig (a kárkifizetési kérelem nyomtatványon) nyújthatják be az FGA-hoz azt bármilyen biztosítás – így a kgfb – esetében a befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált díjaikra vonatkozóan. Ugyaneddig az idõpontig adhatják be a román Astra Biztosító nem kgfb-s károsultjai is az FGA-nál a kárkifizetési kérelmeiket - tájékoztat közleményében az MNB.

A román fellebbviteli bíróság 2016. április 28-án jogerõsen elrendelte a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) felszámolását. Mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban felhívta a figyelmet, a román törvények szerint a nem kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítási (kgfb) – hanem például casco vagy lakásbiztosítási – magyarországi károsultak eddig nyittathatták meg káraktájukat a román pénzügyi felügyelet mellett mûködõ FGA-nál.

Aki ezt már megtette (vagyis írásban benyújtotta a kárigény rendezésére vonatkozó kérelmét), de – a román törvények szerint emellett szükséges – kárkifizetési kérelmét és az iratok valódiságát igazoló felelõsségi nyilatkozatot esetleg még nem adta be az FGA-nak, annak erre 2016. július 27-éig van lehetõsége. Ugyancsak július 27-éig igényelhetõk vissza az FGA-tól az ügyfelek által befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált idõszakra vonatkozó díjak, függetlenül attól, hogy azok kgfb vagy egyéb biztosítási szerzõdéshez kötõdtek-e.

Azok részére, akik már minden dokumentumot beküldtek – román sajtóértesülések szerint –, az FGA megkezdte a kifizetést. A magyarországi kgfb-károsultak kárkifizetéseit – a törvény elõírása, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az FGA megállapodása alapján – a MABISZ folyamatosan fizeti. A felszámolás jogerõre emelkedését követõen ez immár nem a Kártalanítási Számla, hanem a Kártalanítási Alap terhére történik, amelyet ezután a MABISZ el fog számolni az FGA-val a megállapodásuk szerinti mértékben.

A román jogszabályok szerint a felszámoló KPMG Restructuring SPRL-nek már korábban lezárult a lehetõsége arra (ha még nem tette volna meg), hogy az esetleg még változatlanul élõ magyarországi Astra biztosítási szerzõdéseket felmondja. A még meglévõ itthoni, határozott idejû szerzõdések így csak lejártukkor szûnnek meg, a határozatlan idejûek viszont érvényben maradnak. Utóbbiak közül a kgfb szerzõdéseknél esetlegesen felmerülõ károkra a MABISZ-nál lehet csak fedezet, az egyéb biztosítások esetében pedig egyáltalán nincs olyan jogi személy, amely a biztosítási esemény bekövetkezése esetében teljesítene. Ennek fokozott kockázata miatt a még meglévõ Astra-biztosítottaknak célszerû minél hamarabb egy másik hazai biztosítónál új biztosítást kötni.

Az MNB – amely nem felügyeli a román Astra Biztosítót – az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan.