Így utazunk mi - a Vienna Life Biztosító szerint
2016.06.17
Határozottan többen megyünk nyaralni külföldre a KSH adatai szerint, jellemzõen egy hétre. A Vienna Life Biztosító tavaszi, utasbiztosítással kapcsolatos attitûdöket vizsgáló kutatása szerint minden ötödik utazóval történt már valamilyen káresemény.

Egyre többet utazunk külföldre

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a magyarok által külföldön töltött többnapos utazások száma 2012 óta folyamatos növekedést mutat. Míg honfitársaink 2012-ben összesen 4,9 millió alkalommal mentek külföldre, jellemzõen 6-7 napra, addig a tavalyi évben ez a szám már elérte a 6,4 milliót.

A KSH statisztikái alapján a magyarok 2015-ben többnapos utazásaik során. Mintegy 40 millió nap alatt összesen 530 milliárd forintot költöttek, azaz külföldi tartózkodásuk során naponta és fejenként átlagosan közel 13.300 forintot adtak ki.

Minden ötödik utazót érte már baj

A Vienna Life Biztosító idén tavasszal az ügyfelek utazási szokásait, valamint utasbiztosítással kapcsolatos attitûdjét vizsgálta, közel 300 fõ megkérdezésével. A felmérés szerint a megkérdezettek több mint 20 százalékával, azaz minden ötödik utazóval történt már valamilyen káresemény korábbi utazásai során.

Másképp fogalmazva: a statisztikák alapján egy háromgyerekes család esetében elég valószínû, hogy az egyik családtagot valamilyen baj – például betegség, baleset vagy sérülés – éri a nyaralás során. Amint az a KSH korábban említett statisztikáiból is kiderül, egy négytagú család egy átlagos, egyhetes külföldi nyaralás során összesen közel 400 ezer forintot is elkölt, sokan mégis a szeretteik biztonságán akarnak néhány százalékot spórolni. Arra is bõven van példa, hogy õk az alábbi, gyakran hangoztatott – ám téves – érveket hozzák fel felelõtlenségükre:

  • „Az én bankkártyámhoz tartozik utasbiztosítás, nincs szükségem külön biztosításra.”
  • „Nekem van Európai Egészségbiztosítási Kártyám, így az EU-ban ingyenesen ellátnak.”
  • „A biztosítás nagyon drága, ráadásul, ha nem történik semmi, az csak kidobott pénz.”
  • „Sajnos mindig késõn jut eszembe, így már nincs idõm/lehetõségem a biztosításkötésre.”
  • „Mi úgysem megyünk messzire/hosszú idõre nyaralni, így nem történhet velünk semmi baj.”


Mennyibe fog fájni, ha bajunk lesz?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy baj mindig csak másokkal történhet. Leginkább azokkal, akik nem eléggé elõvigyázatosak. Mégis, szinte mindenki hallott már olyan esetrõl, amikor a külföldi nyaralás alatt bajba jutott turisták több százezer vagy millió forintot is kénytelenek voltak kifizetni a kisebb ambuláns orvosi ellátásokra is. Általánosságban elmondható, hogy bármilyen alacsony összegû is a kár, az biztosan magasabb, mint amennyibe egy jó utasbiztosítás kerül.

Az alábbi szempontokat érdemes mérlegelni, mielõtt külföldre megyünk:

  • A legfontosabb szabály az, hogy minél távolabbi úti célt választunk, annál magasabb térítési összegû biztosítást kössünk!
  • Minél hosszabb utazásra készülünk, annál magasabb szolgáltatású utasbiztosítást kössünk.
  • Amennyiben autóval utazunk, javasolt egy assistance szolgáltatás kiválasztása is, ha pedig repülünk, akkor a poggyászbiztosítás megkötése ajánlott.
  • A fentiek mellett az is lényeges, hogy pihenési céllal vagy hivatalos ügyben utazunk-e, tervezünk-e kipróbálni extrém sportokat, valamint viszünk-e magunkkal nagy értékû felszerelést, például fényképezõgépet.

Mitõl félünk? Terrorizmus, tengeri sün, rossz idõ…

 

Nyáron sokan kötnek olyan biztosítást, amely a vízparti nyaralás során felmerülõ bajokra kínál hatékony védelmet. A biztosítók fizetnek, ha a strandon vagy a vízben – például tengeri sünbe lépve vagy egy medúza csípése által – megsérülünk, esetleg ellopják a parton hagyott fényképezõgépünket vagy tabletünket. Népszerûek az úgynevezett élménybiztosítások is, amelyek az elõre kifizetett turisztikai programok díját térítik meg, ha azokról végül betegség vagy baleset miatt lemaradunk.

Kevesen tudják, de létezik jóidõ-biztosítás is. Ha a nyaralásunk során több napon keresztül rossz az idõjárás, akkor a biztosítók akár több száz eurót is fizetnek. Sokáig az volt a jellemzõ gyakorlat, hogy terrortámadás esetén nem fizettek a biztosítók, ma már azonban jelentõs részük ilyen esetben is állja például a kórházi ellátás költségét. Kivéve, ha az adott ország az utazásra nem javasolt úti célok között van. Ezen országokról mindenképpen ajánlott a konzuli szolgálat hivatalos honlapján tájékozódni!

További részletek a Vienna Life Biztosító blogján olvashatók!