Baleset nélkül is fizetni kell a baleseti adót!
2011.10.17
A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyûlés elé törvényjavaslatait, melyek között az adórendszer új eleme, a januártól bevezetésre kerülõ baleseti adó is szerepel, mely nevével, illetve az ígéretekkel ellentétben általános sarc lesz.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember közepén még arról beszélt, hogy az új terhet a sok balesetet okozó autósok biztosítói fizetik, melyek ráterhelhetik majd azt az ügyfeleikre.

Ezzel szemben a pénteken benyújtott javaslat szerint az adót mindenkire kivetik, akinek kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítása (kgfb) van, vagyis minden autósra, motorosra, illetve a buszok, teherautók, munkagépek üzemben tartóira.

Bár az adót a biztosítók szedik be és utalják át az adóhatóságnak, az adó alanya a biztosító ügyfele lesz. Az adó alapja a biztosítási díj 30 százaléka, vagyis ha valakinek például évi húszezer forintba kerül a kötelezõ, akkor jövõre hatezer forinttal fizet majd többet. (Az átlagdíj a tavalyi kampányban 17 ezer forint volt.) A biztosítók kgfb-bõl származó éves díjbevétele közelíti a százmilliárd forintot, ami alapján a költségvetés 28 milliárd forinttal számolhat az új adóból.