Tragikus számok a fiatalok táborából
2016.12.06
Az Európai Unióban a közlekedési balesetekben elhunytak 14 százaléka 18-24 éves, miközben a teljes népességen belül 8 százalékos az arányuk, azaz jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve - derül ki a K&H biztosítójának összeállításából. A társaság szerint a következõ idõszakban a jármûvek kommunikációjára szolgáló telematikai megoldásokkal csökkenthetõ a balesetek és a halálos áldozatok száma.

Bár az Európai Bizottság adatai szerint az elmúlt 5 évben 17 százalékkal csökkent az uniós utakon közlekedési balesetben elhunytak aránya, a javuló tendencia az utóbbi években lassulni kezdett, 2014-hez viszonyítva pedig már 100 fõvel nõtt a halálos balesetet szenvedõk száma.

A fiatalok táborában azonban még az átlagnál is sokkal rosszabbak az adatok - hívja fel a figyelmet a K&H. A balesetek halálos áldozatainak 14 százaléka 18-24 éves volt, miközben ez a korosztály a teljes uniós népességnek csak 8 százalékát adja. Az adatok alapján a fiatalok majdnem kétszer nagyobb valószínûséggel szenvedhetnek halálos balesetet, mint az átlag. A fiatalok kétharmada - 67 százaléka - sofõrként volt részese a halálos balesetnek, míg az összes korosztályban 61 százalékos volt ez az arány. A tragikus kimenetelû balesetekben elhunyt fiatalok 80 százaléka férfi volt: ez többek között a férfiak nagyobb kockázatvállalási hajlandóságával, illetve azzal magyarázható, hogy õk azok, akik jellemzõen hosszabb utakra vállalkoznak jármûveikkel.

2015-ben az egymillió lakosra jutó legalacsonyabb halálozási rátát Máltán mérték (ott az egymillió lakosra jutó halálesetek száma 26 volt), a második Svédország, a harmadik pedig az Egyesült Királyság lett. A legrosszabb közúti közlekedésbiztonsági eredményt Bulgária kapta, 98-as halálozási ráta értékkel. Magyarország a 28 országot vizsgáló felmérésben a 19. helyen végzett, az egymillió lakosra jutó halálesetek száma 64,4, ami jóval meghaladta az 51,5 pontos európai átlagot.

Segíthet a technológia

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, és a társaság nem-életbiztosítási vezetõje az uniós baleseti statisztikákat értékelve azt mondta, hogy bár azok kiábrándítóak, a közlekedésbiztonság várhatóan javulni fog, és a halálos balesetek száma is mérséklõdhet a technológiai, ezen belül például a telematikai megoldásoknak köszönhetõen.

„A telekommunikációt és az informatikát ötvözõ telematika segítségével a közlekedésrõl rengeteg adat gyûjthetõ és ezek feldolgozásával sokkal biztonságosabbá tehetõ a közlekedés. Számokban a következõképpen fest: 2025-ben várhatóan a jármûvek 65 százalékában már jelen lesz a telematika, a jármûvek közötti kommunikáció miatt pedig a balesetek száma akár 30 százalékkal is mérséklõdhet, ezen belül a fiatalok baleseti statisztikái is számottevõen javulhatnak” - tette hozzá Kaszab Attila. A telematikai megoldások mellett 2020-tól kezdve az önvezetõ autók is teret hódíthatnak, azok száma várhatóan dinamikus növekedésnek indul, ami szintén elõsegíti a balesetek számának csökkenését.

A K&H Biztosító az idén nyáron indította el telematikai projektjét, amelynek keretében okos eszközökkel és adatgyûjtéssel figyelik az autósok közlekedési magatartását és a biztosító szakértõi elemzik a beérkezett adatokat. Ezek alapján pedig a következõ idõszakban sokkal személyre szabottabb biztosításokat nyújthat a társaság az autósoknak.