Hartnett szerint a technológia robbanásszerû fejlõdése, ezzel párhuzamosan pedig a számítási kapacitások árának zuhanása mára már rengeteg technológia esetében azt eredményezték, hogy igénybevételük lényegében ingyen van. A korábban a Microsoft pénzügyi szolgáltatásait vezetõ szakember becslése szerint 2023-ra mindössze 1000 dollárból az emberi agynak megfelelõ kognitív kapacitás vásárolható majd, mindössze két évvel késõbb pedig ugyanezért az összegért a Föld teljes népességének megfelelõ kapacitás vehetõ majd igénybe. Hartnett szerint ennek a biztosítókra nézve igen komoly következményei lesznek.

Ezek közül a legfontosabb a minden eddiginél intelligensebb eszközök térnyerése, melyek folyamatosan monitorozzák, minimálisan pedig szabályozzák is mindazt, ahogy élünk, ahogy dolgozunk, ahogy utazunk. Ennek eredményeképpen az egyén kockázata olyan precíz szinten azonosíthatóvá válik, hogy a „nagy számok törvénye” azaz a biztosítás egyik alapvetése teljesen irrelevánssá válik. „Elérünk az egyfõs kockázatközösségekig. Ezt nem nevezném biztosításnak.” Ha túlzónak is hangzik az állítás, már ma is megfigyelhetõk olyan kezdeményezések, melyek akár ennek a folyamatnak a kezdeti lépéseiként is értelmezhetõk, sõt azt láthatjuk, hogy kezdeményezõi éppen a biztosítók.

Ilyen például a legújabb generációs gépjármûbiztosítások terepe. A tavaly júniusban Budapesten is elõadó Matteo Carbone, az olaszországi központú biztosítási innovációs szervezet, a Connected Insurance Observatory alapítója szerint az olasz biztosítók már ma is fejlett hálózati technológiát alkalmaznak annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljenek az úgynevezett 4P célhoz (Productivity – produktivitás; Profitability – profitabilitás; Proximity – közvetlenebb ügyfélkapcsolatok; Persistence – ügyfélmegtartás, lojalitás). Lényegében a biztosítók kedvezményes díjaik mellé opcionális szolgáltatásokat kínáltak mindössze azért cserébe, hogy az ügyfelek önkéntesen vállalják az akkor még újdonságnak számító telematikai eszközök használatát.

Ennek eredménye egy azonnali ugrás volt a kockázatszelekció hatékonyságában, hiszen a viszonylag jó kockázati profillal rendelkezõ autósok önként vállalták a telematikára épülõ konstrukciót, gyakorlatilag önmagukat sorolták egy olyan ügyfélkörbe, akiktõl ugyan kevesebb biztosítási díjat tudtak beszedni a biztosítók, ugyanakkor 20 százalékkal kevesebb követelés érkezett a részükrõl a piaci átlaggal összehasonlítva. Ráadásul a telematika révén a követelések átlagos költsége is 7 százalékkal csökkent, köszönhetõen annak, hogy a biztosító valós idejû, megbízható és precíz információkkal rendelkezett a balesetekrõl, több ideje maradt ezek kielemzésére, összehasonlítására és ennek köszönhetõen sikerrel tudta érvényesíteni érdekeit olyan esetekben, mikor a szervizköltségeket vagy a követelések mértékét túlzónak találta.

A telematikai biztosítások emellett a nyereségesség és a közvetlen ügyfélkapcsolat célokat is kiválóan megvalósítják, a tapasztalatok szerint ugyanis az ügyfelek jelentõs része szívesen fizet az opcionális szolgáltatásokért, melyeket akár okostelefonon is igénybe vehetnek, valóban értékesnek találják, és minél nagyobb részét tudják lefedni a vezetési élménynek. Olyan egyszerû szolgáltatásokra kell gondolni, mint például a forgalom- illetve az idõjárás figyelése és a hozzájuk kapcsolódó riasztások, a vezetési stílus csiszolását lehetõvé tévõ visszajelzések és statisztikák. Akad azért kifinomultabb példa is: egy olasz biztosító például felhívja a sofõrök figyelmét, ha épp rossz környéken készülnek parkolni, sõt akár „testõrt” is kirendel, aki elkíséri az ügyfelet amíg azon a helyen kénytelen tevékenykedni.

Már a fenti példa is lényegesen közelebb visz az egyéni kockázatok szintjéhez, ráadásul itt még nem is beszélhetünk forradalmian új technológiáról. Manapság egymást érik a különféle insurtech innovációk, melyek ugyan legtöbbször az meglévõ biztosítási folyamat egyes részeit igyekeznek hatékonyabbá tenni, hatásuk azonban összeadódva alaposan átformálhatják, illetve át is fogják formálni a biztosítási szektort. Ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat a biztosítók számára sem, még ha 10-15 éven belül nem is lehet majd rájuk ismerni. Ahogy a Novarica elemzõje, Rob McIsaac fogalmazott, „a biztosítás a közeli jövõben nem az a szolgáltatás lesz, amivel csak akkor foglalkozunk, mikor már megtörtént a baj, hanem egy olyan asszisztencia, amivel hatékonyan megakadályozhatjuk annak bekövetkeztét.”