Sokkal több gyorshajtót szül a melegebb idõ
2017.07.19
Sokkal többször lépik túl a sebességkorlátozást az autósok, ha melegebb az idõ. A vezetési hibák 43 százaléka gyorshajtás, ezek 8,5 százalékánál pedig több mint 30 km/h-val lépik túl a megengedett sebességet az autósok - derül ki a K&H Biztosító telematikai projektjének legfrissebb adataiból. A közlekedésbiztonság azonban javítható az új technológiák segítségével: a közúti balesetek száma akár 50 százalékkal mérsékelhetõ lenne a jármûvek közötti kommunikációval és a telematikai megoldásokkal. A casco biztosítások díja pedig 25-35 százalékkal is csökkenhetne.

Túl vannak a 3 milliomodik kilométeren a K&H Biztosító telematikai projektjének sofõrjei. A tavaly nyáron indult, a közlekedésbiztonság fokozását célzó projektben az autósok vezetési magatartásáról gyûjtenek adatot. Az eddigi részeredmények szerint a sofõrök összesen 3,007 millió kilométert tettek meg 428 autóval és 496 ezer vezetési hibát vétettek.

megugrott a gyorshajtások aránya

A vezetési hibák között 43 százalékos aránnyal az elsõ helyen végzett a gyorshajtás, ráadásul ez az arány tavaly novemberben még csak 33 százalékos volt. „Az adatokból az is kiderül, hogy az autósok melegebb idõjárásnál sokkal könnyebben lépik túl a sebességhatárokat. Januárban ugyanis 5 gyorshajtás jutott 100 kilométerre, míg májusban már 9, azaz közel duplájára nõtt. Ráadásul a gyorshajtások 8,5 százalékánál a sofõrök a megengedettnél 30 km/h-val lépték túl a sebességhatárt” – emelte ki Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és a társaság nem-életbiztosítási vezetõje.

A szakember hozzátette, hogy a telematikaprojektben részt vevõ autósokat egy 100-as skálán biztosítási kockázatok szempontjából is értékelték, a legmagasabb értéket elérõ autósok számítanak a legkörültekintõbbnek. Közlekedésbiztonsági és biztosítási szempontból az is lényeges, hogy a sofõrök többsége 40 és 70 pont között van. A legtöbb, jelenleg 131 autós például 60 pontot ért el, és mindössze 11 autós produkált 80 pontnál magasabb értéket.

A KSH hivatalos adatai szerint az idei elsõ negyedévben éves szinten 10 százalékkal csökkent a személysérüléses közúti balesetek száma, ugyanakkor a halálos áldozatok száma 6 százalékkal nõtt. Ezen belül 20 százalékkal nõtt az olyan halálos balesetek száma, amelyek a jármûvezetõ hibájából, a nem megfelelõ sebességbõl adódtak. A közlekedési szabálysértések közül a gyorshajtás volt a leggyakoribb. Az idén a K&H a kötelezõ felelõsség-biztosítások körében átlagosan 251 ezer forintot fizetett ki egy-egy káreseményre, a cascónál pedig közel 263 ezer forintos volt az átlagos kárösszeg.

a technológiai forradalom hozhat javulás

A K&H Biztosító a közlekedésbiztonság javítása érdekében indította el tavaly a telematikai projektjét, amelynek során az autósok vezetési magatartásáról gyûjtenek adatokat. Az informatika és a telekommunikáció ötvözésén alapuló telematika, valamint az internet of things (dolgok internete) teljesen átalakíthatja a közlekedést, ezen belül a jármûbiztosítások piacát is.

Kaszab Attila szerint a telekommunikációt és az informatikát ötvözõ telematikával rengeteg adatot lehet gyûjteni a sofõrök magatartásáról és ezen keresztül biztonságosabbá tehetõ a közlekedés. A legfrissebb mértékadó elõrejelzések szerint a közúti balesetek száma akár 50 százalékkal mérsékelhetõ lenne jármûvek közötti kommunikációval és telematikai megoldásokkal. Így biztonságosabbá tehetõ a közlekedés. A balesetek számának csökkenése, ezen keresztül a kárösszegek mérséklõdése mellett a sofõrök számára alacsonyabb biztosítási díjakat is eredményezhetnek ezek a megoldások. A telematika segítségével követett, bizonyíthatóan körültekintõen és biztonságosan közlekedõ sofõrök esetében a casco biztosítások díja jelentõsen, akár 25-35 százalékkal is csökkenhet.