Az Allianz az ûrben keresi új ügyfeleit
2011.11.22
Az Allianz a jövõben testre szabott utasbiztosítást kíván nyújtani az ûrutazóknak is, az ûrrepülés elõtti, alatti és utáni idõszakra vonatkozóan.

Az Allianz partnerségi megállapodást írt alá az International Space Transport Association-nel, látva az ûrturizmus és a kereskedelmi ûrrepülés elõtt álló növekedést. A két partner arra szerzõdött, hogy az ûrrepülés elõtt, alatt és után garantálják az utazók biztonságát, valamint a család nyugalmát.

A Virgin Galactic a közelmúltban bejelentette, hogy az elsõ ûrjárat a tervek szerint 2012 októberében indul el. A következõ hónapokban az Allianz Global Assistance ûrkutatókkal, utazási irodákkal, ûrutazókkal és fogyasztói csoportokkal folytat majd egyeztetéseket.

Ez az elsõ alkalom, hogy az ûripar biztosítási igényt fogalmazott meg ilyen típusú missziókhoz. A biztosítótársaságok és az ûripar még soha nem kötött kölcsönös megállapodást a szuborbitális ûrutazások biztosítására.

Az ISTA célja, hogy összekapcsolja az ûripart és annak felhasználóit. Soha korábban nem volt lehetõség arra, hogy az ûrutazók, és az ûrjárat szolgáltatói egyaránt biztosítást köthessenek – közölte a szövetség fõigazgatója, Ronald Heister.

„Jelenleg világszerte több mint 30 millió ember számára nyújtunk éves biztosítási fedezetet” – közölte az Allianz Global Assistance igazgatója, Erick Morazin. Az ûrturizmusra mint potenciális új piacra tekintünk, ezt igazolja az ISTA-val kötött megállapodásunk is – tette hozzá Morazin.

Az Allianz jelenleg teljes körû utasbiztosítás fejlesztésén dolgozik együtt az ISTA-val, mely ûrturisták, ûrkutatók és az ûrjáratok szolgáltatói (például a Virgin Galactic, Xcor és SpaceLinq) számára nyújtana utasbiztosítási fedezetet és orvosi asszisztencia szolgáltatást, valamint szakértõi tanácsadást, és személyi szolgáltatásokat az ûrutazók számára.

„Célunk, hogy az új iparág igényeinek kielégítésére világszerve képviselettel rendelkezzünk, iránymutatás és támogatást adva számukra. Az utasok és szállítmányok ûrbe szállítása új törvények és rendeletek elõkészítését és végrehajtását, valamint kutatásokat, marketing és kommunikációs gyakorlatokat igényel – közölte a hágai központú ISTA jogi ügyekért felelõs igazgatója.