Nõ a biztosítások népszerûsége a fix juttatások körében
2018.01.12
Mind a munkavállaló, mind pedig a munkáltató számára kézzelfogható elõnyökkel jár, így évrõl évre egyre népszerûbb forma a biztosítás a cafetéria-juttatásokon belül - – hívja fel rá a figyelmet a CIG Pannónia Biztosító.

A tavalyi évhez képest idén nem változik jelentõsen a cafetéria-rendszer, ugyanakkor a bizonyos pontokon bõvül az igényelhetõ szolgáltatások köre. Egy friss kutatás szerint a biztosítás egyre nagyobb népszerûségnek örvend a fix juttatások között. Kockázati biztosítást ebben az évben is havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat a munkáltató dolgozóinak.

A Magyar Biztosítók Szövetségének novemberi kutatása szerint a biztosítás egyre népszerûbb a fix juttatások között: míg 2015-ben a válaszadók csupán 13 százaléka kínált biztosítást a választható juttatási rendszerében, ez az arány 2016-ban 18 százalékos volt, 2017-ben pedig már 27 százalékra ugrott.

A fix és a választható juttatások között is elõforduló elemek sorában az egészségbiztosítás a negyedik helyet foglalja el a SZÉP Kártyát, az Erzsébet utalványt és az iskolakezdési támogatást követve.

2018-ban az eho 22 százalékról 19,5 százalékra csökken, ezért az adóköteles juttatások adóterhe alacsonyabb adót eredményez: 43,66 százalékról 40,71 százalékra módosul. Ennyi lehet többek között az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, a vállalati üdültetés, az iskolarendszerû képzés, az önkéntes nyugdíjpénztári és az egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás, a személybiztosítási díj, illetve a keretösszegen felüli béren kívüli juttatás adóterhe.

Az egészségbiztosítást egyre több vállalat vezeti be juttatási rendszerébe. 2018-ban kockázati biztosítást havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat adómentesen a munkáltató bármely dolgozójának; ez idén már több mint negyvenezer forintos felsõ határt jelent.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaerõ megszerzése és megtartása érdekében a vállalati juttatásoknál a legfontosabb szempont a rendszer költséghatékonysága, kiszámíthatósága és a dolgozói elégedettség növelése. 

2018-ban kedvezõbb feltételekkel lehet majd adni mobilitási célú lakhatási támogatást: tovább nõ ugyanis a munkáltató által 5 évig adómentesen nyújtható támogatás mértéke. Figyelembe véve a minimálbér-növekedést, a 2017-es legfeljebb 51 ezer forint helyett idén 82,8 ezer forint is lehet az adómentes munkáltatói támogatás mértéke. Idén is adómentesen adható kulturális vagy sportrendezvényre belépõ, lakáshitel-támogatás, bölcsõde, óvoda költségének térítése, kockázati biztosítások a törvényben meghatározott mértékig.