
A Kisalföld olvasója kiszámolta, hogy 163 nagyobb kátyú színesíti a közlekedést az M1-es autópályán Gyõr és Budapest között. Az Index pedig pénteken, videós tudósítással jelentkezett a helyszínrõl, amelynek segítségével bárki meggyõzõdhetett róla, hogy a helyzet kritikus. A lap riportja szerint az út állapota nem meglepõ, hisz a kilencvenes évek óta gyakorlatilag nem nyúltak a pályatesthez, azóta pedig megnégyszerezõdött forgalom, naponta 80 ezer autó és teherautó közlekedik rajta.
Az Index megkereste a Magyar Közút Nonprofit Zrt-t, akik úgy tájékoztatták a portált, hogy nagyobb felújítást 2021-ig nem terveznek, így várhatóan a helyzet sem fog sokat javulni addig az autópályán.
A kátyukárra azonban már évek óta köthetõ biztosítás, egyfajta "mini casco".
Fontos megemlíteni, hogy a harmincezer forintos biztosítási összegbõl - amely általában ezeknél a biztosításoknál jellemzõ biztosítási összeg - adódóan bõven elõfordulhat olyan eset, hogy a biztosítás nem téríti meg a teljes kárunkat, ilyenkor a maradékot saját zsebbõl kell fizetni, valamint azt is fontos tudni, hogy egy ilyen típusú biztosítás nem, vagy csak nagyon kis mértékben helyettesít egy széles körû cascót.