Az Erste Bank és az FHB Bank megsértette a THM feltüntetésének szabályait
2018.03.20
Az MNB ma közzétett határozataiban 14 millió, illetve 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Erste Bank Hungary Zrt.-t és az FHB Bank Zrt.-t – többek között – a teljes hiteldíj mutató feltüntetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. Az Erste Bank a személyi kölcsönök és folyószámlahitelek, az FHB Bank a lakáshitelek reklámozása során több esetben nem, vagy nem feltûnõen jelenítette meg a hitelköltségeket összegzõ THM értékét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében ellenõrizte, hogy az Erste Bank Hungary Zrt. a személyi kölcsöneit és folyószámlahiteleit, illetve az FHB Bank Zrt. a lakossági jelzáloghiteleit érintõ kereskedelmi kommunikációjában miként tesz eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére vonatkozó kötelezettségének. A jegybank eljárásai során mindkét intézménynél a 2017. január 2. és 2017. május 15. közötti idõszak reklámjait tekintette át.

A vizsgálatok megállapították, hogy az Erste Bank az általa értékesített személyi kölcsönöket, folyószámlahiteleket, illetve az FHB Bank a lakáshiteleket oly módon népszerûsítette, hogy a kommunikáció (reklámozás) során a THM értékét nem kellõen figyelemfelkeltõ módon, vagy – egyes esetekben – egyáltalán nem jelenítette meg. Az Erste Bank a különbözõ hirdetéstípusoknál a törvényi elõírás ellenére hangsúlyosabban tüntette fel a hitelkamat mértékét, mint az összes hitelköltséget bemutató (s így értelemszerûen magasabb mértékû) THM-et. Az FHB Bank több reklámfelületén a lakáshitelek THM értékét csak a fõ hirdetési szövegtõl elkülönülõ hosszabb szöveges részben, minden más információhoz képest kevésbé feltûnõ módon ábrázolta.

Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy az Erste Bank a hitelkamat mértékét is tartalmazó reklámjaiban többször hiányos tartalommal, nem feltûnõ módon (kisebb betûmérettel vagy nem kellõen kiemelve), illetve bizonyos esetekben egyáltalán nem szerepeltetett (a hitel költségeit, a visszafizetendõ összeget, a futamidõt és a törlesztõrészleteket is bemutató) reprezentatív példát. Emellett több hirdetésben nem a jogszabályban elõírt hitelösszeget figyelembe véve számította ki a THM értékét. 

A THM olyan százalékos mutatószám, amely egy évre vetítve tartalmazza a lakossági hitelek (pl. személyi kölcsön, hitelkártya, áruhitel, folyószámlahitel, jelzáloghitel) szerzõdésszerû teljesítéséhez kötõdõ valamennyi, a hitelhez és az adott pénzügyi intézményhez kapcsolódó, a tõkén felül fizetendõ terhet (kamatot, egyéb költségeket és díjakat). Ha egy pénzügyi intézmény reklámokban, hirdetésekben a THM értékén kívül kamatot vagy más költséget is feltüntet, akkor ugyanitt reprezentatív példával – többek között – a teljes visszafizetendõ összeget, a futamidõt és a törlesztõrészletek nagyságát is be kell mutatnia. A THM és a reprezentatív példa is segít a fogyasztók anyagi lehetõségeihez igazodó kölcsön kiválasztásában, ezért is jogszabályi elõírás, hogy ezen információkat a kereskedelmi kommunikációban minden esetben feltûnõen, azaz jól láthatóan és könnyen érzékelhetõen kell megadni.

Az MNB a vizsgálatai nyomán feltárt jogsértések miatt az Erste Bankkal szemben 14 millió forint, az FHB Bankkal szemben 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, s kötelezte az intézményeket a vonatkozó elõírások jövõbeni betartására. A bírság összegének megállapítása során a jegybank többek között figyelembe vette, hogy a jogsértõ gyakorlatok – tekintettel a vizsgált hiteltermékek népszerûsítését célzó kommunikációs eszközökre – a fogyasztók széles körét érinthették.