Az  OECD számos olyan eredményre jutott, amelyben ugyan sok meglepetés nincs, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: az iskolázott, magas hozzáadott értéket termelni képes, esetleg szociális kapcsolatokat is használó, magas jövedelmû munkavállalók érezhetik leginkább biztonságban magukat, nekik kell a legkevésbé tartaniuk attól, hogy jönnek a robotok, és elvesztik az állásukat. Ennek a képzeletbeli piramisnak a csúcsán egyébként pont egy olyan szakma áll, amelyet Magyarországon a legkevésbé sem fizetnek meg: a tanároké.

A tanulmánynak van két olyan sarkos megállapítása, amelyrõl eddig keveset olvashattunk, ráadásul mindkettõ alapvetõen befolyásolhatja a mi életünket is.

Az egyik, hogy a robotizáció egyértelmû vesztese Szlovákia lehet, vagyis egy olyan ország, amelynek ipara, és fõleg autóipari kitettsége sokban hasonlít Magyarországhoz. A tanulmány azt állítja, hogy egy statisztikai szempontból medián helyzetben lévõ, azaz a kiugró értékektõl megtisztított számsor szerint átlagosnak mondható munkás 62 százalékos eséllyel lesz hamarosan kiváltható valamilyen gépi automatizmussal. Görögország és Litvánia 57 százalékos mutatóval szintén nagy bajba kerülhet, míg a lista legjobb helyén Új-Zéland és Norvégia áll, 39, illetve 40 százalékkal. (Magyarország nem szerepel a felmérésben.)

A trend Európán belül: minél északabbra megyünk, annál kevésbé veszélyeztetik a robotok az állásokat. Norvégiában, Svédországban és Finnországban mindössze az állások 6-8 százaléka van 70 százaléknál magasabb arányú veszélyben az automatizálás miatt, míg Szlovákiában ez az arány 33 százalék.

Az autóiparnak erõsen kitett kelet-európai országok elvileg védettek is lehetnének, hiszen ebben az ágazatban nagy a hozzáadott érték és sok diplomásra van szükség, csak az a baj, hogy ez az érték jelentõs részben nem az összeszerelõ üzemekben keletkezik. A gyártósorok mellett dolgozó munkások feladatai általában elég könnyen automatizálhatók, ez okozza, hogy Szlovákia nagyon erõsen kitett a technológiai váltásnak, míg például Németország kevésbé, az északi államok pedig sokkal kisebb mértékben.

A hozzáadott érték és a robotizáció közötti összefüggést a baltikumi eredmények is jól mutatják, míg Litvánia csaknem olyan rosszul fut neki a jövõnek, mint Szlovákia, addig Észtországnak sokkal kedvezõbb kilátásai vannak, hiszen Írország és Dél-Korea közé szorulva igen elõkelõ helyet foglal el a listán.

A felmérés igazi meglepetését azonban az életkor szerinti eloszlás okozza. Kiderült ugyanis, hogy csaknem az összes OECD országra jellemzõen a fiatalok állásai legalább annyira veszélyben van, mint az idõseké. Ez teljesen szembemegy annak a feltételezésnek, hogy a fiatalok könnyebben alkalmazkodnak az új technológiákhoz, és ezért védettebbek.

A számok azt mutatják, hogy a 20 évesek vagy fiatalabbak jelentõs része, majdnem 20 százaléka olyan munkákat végez, amelyhez nem kell különösebb szaktudás. Ugyanez az arány a 20 év fölöttieknél csak 7 százalék. A tinédzser munkavállalók 34 százaléka az értékesítésben vagy különféle személyes szolgáltatásokban dolgozik, és ezeket is könnyen lehet majd automatizálni. Ez ismét arra utal, hogy a felsõoktatásba be nem kerülõ fiatalok nehezebben boldogulnak majd, másrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy õket olyan állások irányába kellene terelni, amelyek kevésbé kiválthatóak gépekkel.

Egy nem elhanyagolható tényezõ azonban a fiatalok oldalán áll: õk sokkal könnyebben vehetõek rá a tanulásra és az átképzésre, mint az idõsebbek, azaz könnyebben tudnak alkalmazkodni, ha beállít a munkahelyükre egy robot.