![](https://mabisz.hu/szemle/wp-content/uploads/szemle/img-8206.jpg)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki a kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsönnel kapcsolatos jegybanki elvárásokról, a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése, illetve a jogszabályok egységes alkalmazásának elõsegítése érdekében. A szabályozás – amelynek alkalmazását a jegybank 2018. szeptember 15-tõl várja el az érintett intézményektõl – a zálogkölcsönt nyújtó hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, illetve azok kiemelt közvetítõi és refinanszírozói számára egyaránt megfogalmaz elvárásokat.
Az MNB fogyasztóvédelmi elvárásai között szerepel, hogy a zálogtárgyat futamidõn vagy türelmi idõn belüli kiváltás esetén haladéktalanul, a türelmi idõt követõen (a kényszerértékesítésig) pedig 5 munkanapon belül bocsássák az ügyfél rendelkezésére, ha igényli azt. A zálogtárgy kiváltását a fogyasztók számára csak kivételes, indokolt esetben – például az értéktárolás egyedi jellemzõi miatt – köthetik elõzetes bejelentéshez. A zálogtárgyak – zálogjegyen is feltüntetett – becsértékének a valós piaci értékhez kell igazodnia.
A jegybank elvárja, hogy a futamidõ lejártától a kényszerértékesítésig terjedõ idõszakra vonatkozóan a zálogkölcsönzõ pénzügyi intézmény maximálja az ezen idõszak alatt általa felszámítható kamatok, díjak és egyéb költségek összegét. Fontos, hogy ezek is igazodjanak a pénzügyi intézménynél a zálogtárgy õrzésével, értékének megóvásával, valamint a kényszerértékesítéssel kapcsolatban ténylegesen felmerülõ költségekhez.
Az MNB felhívja a figyelmet a fogyasztói érdekkel összeegyeztethetetlen gyakorlatokra is, így például az ügyfél késedelme esetén a szerzõdésszerû teljesítés ügyleti kamatát többszörösen meghaladó díj felszámítása nem fogadható el.
Az ajánlás szerint az ügyfél késedelme esetén a késedelem idõtartamára – a jelzáloghitelekre vonatkozó fair banki elõírás mintájára – legföljebb az adott zálogkölcsön ügyleti kamatának másfélszeresét 3 százalékponttal meghaladó mértékû (s a zálogkölcsönök teljes hiteldíj-mutató /THM/ plafonját meg nem haladó) késedelmi kamatot javasolt felszámítani.
A zálogkölcsön nyújtása elõtt az ügyfelet tájékoztatni kell az ahhoz kötõdõ alapvetõ fogalmakról – így a türelmi és várakozási idõrõl, a futamidõ-hoszabbításról (prolongálás) és a kényszerértékesítésrõl –, a THM-rõl, s az ezen belüli kamatról, díjakról, egyéb költségekrõl, a zálogtárgy kiváltásának elmaradása esetén követendõ eljárásról, s annak díjairól, illetve arról is, hogy a kényszerértékesítést követõen a pénzügyi intézménynek elszámolási kötelezettsége van az ügyfél felé. Elvárás, hogy a zálogkölcsönre vonatkozó hirdetmény elvihetõ formátumban, közvetlenül elérhetõ helyen folyamatosan az ügyfelek rendelkezésére álljon.
Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a pénzügyi intézmény vagy kiemelt közvetítõje jelzi az ügyfeleknek, hogy elérhetõségük, pl. telefonszám, e-postacím megadásával lehetõség van arra (többletköltséggel), hogy még a zálogtárgy kényszerértékesítése elõtt külön értesítést kapjanak, s így akár ekkor kiváltsák azt. Célszerû továbbá az is, hogy a fogyasztók a kényszerértékesítés után legfeljebb 30 nappal értesítést kapjanak az elszámolási kötelezettség következtében õket megilletõ összegrõl is.
A pénzmosási törvény módosítása nyomán gyakorlatilag megszûnt az anonim zálogkölcsönnyújtás lehetõsége. A zálogkölcsönt nyújtó intézmény 3,6 millió forint alatti hitelügyletnél a fogyasztó nevét, születési adatait, jogi személynél vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezetnél annak nevét, rövidített nevét és székhelyét köteles rögzíteni. Efölötti ügylet esetén jóval több azonosító adatot kell megadni a hitelnyújtáshoz, s az MNB elvárása szerint a hitelnyújtónak meg kell követelnie az ügyféltõl ezek okirattal történõ igazolását.