Magyarországon a közvetlen lakossági fizetés (out of pocket, OoP) aránya nagyobb, mint az EU átlagában a teljes magánfinanszírozás aránya. Itthon a kockázatkezelt finanszírozásnak két formája létezik: az önkéntes egészségpénztárak intézménye, és a magán-, vagy önkéntes egészségbiztosítások. Elõbbi csak kismértékû biztonságot nyújt, mert nincs mögötte kockázatközösség, és érdemi elõtakarékosság sem. A magán egészségbiztosítások kockázatközösségen alapulnak, így nagy kockázatok ellen is képesek védelmet nyújtani, ezen kívül szolgáltatás-szervezési, betegút-menedzseri és fogyasztóvédelmi feladatokat is elláthatnak.

Magyarországon a szociális biztonságot a jövõben reálisan a 3 rendszer (közfinanszírozású egészségbiztosítás, egészségpénztár és magán-egészségügyi biztosítás) együttesen képes tartósan biztosítani, ahol az alap-biztonságot (fõleg a sérülékeny életszakaszokban) a kötelezõ egészségbiztosítás nyújtja, a rendszeres, tartós magánkiadások finanszírozói az egészségpénztárak, és a váratlan, nem tervezhetõ események finanszírozói a magán egészségbiztosítások.

A magán egészségbiztosítások alapvetõ felosztása 

A magán egészségbiztosításoknak durva egyszerûsítések két nagy csoportja létezik: a helyettesítõ (substitutive)/duplikáló és a pótló (complementary)/kiegészítõ (supplementary) biztosítások.

Az elsõ csoportba olyan biztosítások tartoznak, melyek szolgáltatásai a kötelezõ egészségbiztosítás keretében is járnának a biztosítottaknak az adott országban, de a biztosított ezt magán egészségügyi biztosítás keretében veszi igénybe. A kiegészítõ/pótló biztosítások esetében ugyanazért az ellátásáért nem fizet kétszer a beteg, mert vagy olyat vesz, ami nem része a kötelezõ egészségbiztosítási csomagnak, vagy "hozzávásárol" többletszolgáltatást.

Magyarországon a kiegészítõ biztosítás alatt a társadalombiztosítás ellátásaihoz hozzávásárolt szakmai és/vagy kényelmi szolgáltatások nyújtására kötött biztosításokat értik.

A kiegészítõ biztosítások létének feltétele, hogy legyen költségmegosztáson alapuló szolgáltatás-tömeg egy országban, ennek pedig feltétele a kötelezõ egészségbiztosítás tartalmának lehatároló pontosítása, azaz a kiegészítõ (nem duplikáló) biztosításokhoz meg kell határozni a kötelezõ egészségbiztosítás tartalmát.

Mindez komoly szakmai aprómunkát, másrészt politikai bátorságot igényel, hiszen a kiegészítõ biztosítások létéhez ki kell mondani, hogy a kötelezõ egészségbiztosítás terhére nem nyújtható minden térítésmentesen.

Itthon a hibrid biztosítás lehet a megoldás

Magyarországon a lakossági igényekhez is igazodva egy olyan vegyes (hibrid) biztosítási rendszert célszerû kialakítani, amely egy csomagban kezeli a duplikáló biztosítást a közszféra kiegészítõ többletszolgáltatásaival és a magánszolgáltatói számlák részleges elszámolhatóságát.

Ebben a modellben a beteg saját döntéseként az erre akkreditált és NEAK-kal is szerzõdött magánszolgáltatókhoz fordulhat, akik piaci áron kezelik õket, és a beteg - akár éves felsõkorlát mellett - a benyújtott számlák után a kezelés közfinanszírozási térítésének egy hányadát (pl. kétharmadát) a NEAK-tól utólag visszaigényelheti. Hasonló megoldás egyébként Európa több országában (közelünkben pl. Ausztria) létezik, mûködik, és nem robbantja szét a társadalombiztosítási kasszát. 

A javaslat számos elõnnyel jár. Politikailag korrekt, mert a beteg csak saját választása alapján fizet (ahol fizet), és megmarad az ingyenes egészségügy lehetõsége mindenki számára. Erõsíti a szolidaritást, mert a magasabb jövedelmûek így kisebb támogatást vesznek ki a közösbõl. Szakmailag és pénzügyileg átláthatóvá teszi a magánszférát, valós képet kaphatunk a szektor teljesítményérõl, megteremti az ellenõrzés alapját. Csökkenti a közszolgáltatásokra nehezedõ nyomást, költségvetési forrás és fenntartási felelõsség nélkül lehet kapacitást bõvíteni. Fehéríti a szférát: nõ a számla alapján nyújtott szolgáltatások tömege, és ez érdemben csökkent a hálapénz szerepét. A javaslat nagy elõnye, hogy gyorsan, érdemi szakmai elõkészítés nélkül megvalósítható, nincs szükség az ellátási csomag pontosítására.