Lendületben a nyugdíj- és életbiztosítási piac
2025.03.03

A magyar biztosítási piac díjbevétele a MABISZ tagok jelentései alapján 2024-ben, korrigált díj alapon, az előző évhez képest 12,5%-kal növekedett. Az élet-terület korrigált díjbevétele 15,1%-kal, a nem-élet terület 11,2%-kal tudott bővülni. A biztosítási szektor társaságai felelősen dolgoznak a magyar társadalom érdekében, amire méltán büszkék lehetnek. Az Etikus 2.0 európai uniós életbiztosítási szabályozás átültetésével meggyőződésem szerint a magyarországi biztosítási szektor az egyik legszabályozottabb és legátláthatóbb ágazata lesz a magyar nemzetgazdaságnak. Bízunk benne, hogy 2026-ban az extraprofit adót ténylegesen kivezeti a gazdasági kormányzat – jelentette be hétfői évértékelő sajtótájékoztatóján Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke.

Mint azt a tájékoztatójában kiemelte, 2024-ben a MABISZ tagjainak teljes díjbevétele elérte az 1 777 milliárd forintot. Ez az összeg 12,4 százalékkal magasabb az előző évinél, azonban reálértéken nagyságrendileg a 2018-as értéknek felel meg. A hazai biztosítók által kezelt szerződések megközelítik a 14 millió darabot, amely mutató közel 400 ezer darabbal több, mint 2023-ban volt. A növekedés motorját a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, a nyugdíj- és a felelősségbiztosítás adta. A CASCO biztosítások szerződésállománya sajnálatos módon továbbra is csökken, amely tény összefüggésben van az adózási előírásokkal és a hazai elöregedő autóállománnyal, hiszen a gépjármű állomány átlag életkora 2024-ben 16,1 év volt – hívta fel a figyelmet a MABISZ elnöke.

Tavaly a nem-élet üzletág díjbevételei 11,2%-kal, 1077 milliárd forintra gyarapodtak – folytatta az évértékelést. Mint mondta, az élet-területen a díjbevételek 14,4%-kal, 700 milliárd forintra emelkedtek. 2024-ben a nyugdíjbiztosítások díjbevétele 15,3%-kal tudott bővülni, ez 523 ezer biztosítási szerződést jelent, tehát 30 ezer szerződéssel többet év/év alapon. A kockázati biztosítások száma 4,9%-kal, a unit-linked mennyisége 0,4%kal növekedett, ugyanakkor a vegyes életbiztosítások száma 11,6%-kal csökkent. A lakossági vagyonbiztosítások díjbevétele 14%-kal nőtt, továbbá a KGFB szerződésekből is 13,6%-kal több díj folyt be 2024-ben – ismertette Erdős Mihály.

Bár a MABISZ elnöke szerint az életbiztosítások terén nem szerencsés a „kárráfordítás” megfogalmazás, de az elfogadott szakmai megfogalmazás szerint a szektor összességében 9,6%-kal több kárkifizetést valósított meg, mint az előző évben. Az élet-területen 3,9%-os, míg a nem-élet területen 16,1%-os növekedés volt megfigyelhető – összegezte Erdős Mihály.

Ami a lakásbiztosítási piacot illeti, a MABISZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy a tavalyi kampány során a tagok adatai alapján a szerződések darabszáma gyakorlatilag nem változott, sőt egészen pontosan, év/év alapon 1152 darabbal csökkent ez a szám. Az állománydíj és az átlagdíj viszont láthatóan emelkedett: az MFO mutatóval számolva ez a növekedés 12,6%-os, míg az MFO mutató nélkül 13,3%-kos emelkedést regisztráltak a Szövetség tagjai. Ez az emelkedés összhangban van az indexálásnál irányadó építőipari árindex növekedésével, ami 15,9 százalék volt. Erdős Mihály szerint a tavalyi kampány hozzájárult az MFO mutató közel megduplázódásához, amely így a teljes, 3,3 milliós állomány 2,7%-át teszi ki. A MABISZ elnökeként arra emlékeztetett, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége kiemelten fontosnak tartja, hogy a kampány során minden ügyfél, aki lemondja a lakásbiztosítását, mindenképpen kössön új biztosítást, és ne maradjon fedezet nélkül. Biztosító választásnál pedig azt javasolja a Szövetség, hogy az ár mellett a szolgáltatások tartalmát is vizsgálják felül az ügyfelek. A Szövetség az idei lakáskampányban külön felhívja az ügyfelek figyelmét arra, hogy az új technológiák beépítésénél, illetve adott esetben az alapterület növelésénél ezeket az új kockázatokat is megfelelő fedezettel biztosítsák az ingatlantulajdonosok. Fontos az ingatlanpiac áremelkedését is figyelembe venni a szerződések aktualizálásánál.

A MABISZ elnöke felhívta a figyelmet a kivitelezői felelősség biztosításra, ami mintegy 108.000 darab építőipari kivitelező vállalkozást érint jelenleg is. Minden hazai építőipari tevékenységet vagy tervezést végző vállalkozásnak és egyéni vállalkozónak rendelkeznie kell kötelező kivitelezői felelősségbiztosítással. A MABISZ felmérése szerint a tagbiztosítók által rögzített biztosítások mennyisége alapján, már jelenleg közel 100%-os lefedettséget értek el ezen a területen is, köszönhetően többek között a biztosítók szakemberei és a biztosításközvetítők munkatársai erőfeszítéseinek.

Tavaly a magyar biztosítási szektor 240 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe biztosítási és extraprofitadó formájában, ez a díjbevételük 13,52%-a, és 27 milliárd forinttal több, mint a szektor által 2023-ban befizetett adó összege volt. Erdős Mihály szerint a MABISZ örömmel nyugtázta, hogy a Szövetség javaslatait elfogadva, a kormányzat döntésének megfelelően a bankszektorhoz hasonló, de arányaiban nagyobb leírás szerint csökkenthető 2025-ben az extraprofit adó. Állampapír vásárlás esetén pedig az állampapírvásárlás 30 százalékával csökkenthető az extrapofit adó. Az életbiztosítások esetén 100%-ig, a nem-élet biztosításnál viszont 40%-ig csökkenthető ez az összeg. A Magyar Biztosítók Szövetségének előrejelzései szerint a szektor várható idei évi biztosítási adóból és extraprofitadóból származó adóterhe az idén érvényes állampapírvásárlási lehetőséget kihasználva kb. 216 milliárd forint lesz, ez a szektor várható díjbevételének 11 százaléka.

A MABISZ proaktívan készül a július elsején részlegesen életbe lépő Etikus 2.0 szabályozás bevezetésére, célja a fogyasztók befektetési termékek iránti bizalmának növelése. Személyes meggyőződésem, hogy az Etikus 2.0 európai uniós szabályozás átültetésével a magyarországi életbiztosítási szektor az egyik legszabályozottabb és legátláthatóbb ágazata lesz a magyar nemzetgazdaságnak– mondta el Erdős Mihály a MABISZ évértékelő elnöki sajtótájékoztatóján.