Lengyel nyugdíjreform: örökölhetõ lesz a megspórolt vagyon
2018.10.11
Múlt héten szavazta meg a lengyel alsóház a munkáltatói és állami hozzájárulással megvalósítandó önkéntes nyugdíjprogramról szóló, mintegy 11,5 millió munkavállalóra vonatkozó törvényt. A program célja a lakossági befektetések és a lengyel tõkepiac serkentése.

Az önkéntes foglalkoztatói tõkeprogram (lengyel elnevezése munkavállalói tõkeprogram, PPK) keretében a munkavállalók a bruttó fizetésük 2-4 százalékát fizetnék be egyéni számlájukra. A minimálbér 1,2-szeresénél alacsonyabb kereset esetében a befizetés 0,5 és 2 százalék között mozogna. A munkáltatók az alkalmazottak számláira havonta a fizetésük 1,5-4 százalékának megfelelõ összeget folyósítanák. Az állami költségvetésbõl pedig minden egyes munkavállaló után 200 zloty (mintegy 15 ezer forint) kezdeti hozzájárulást és 240 zloty (mintegy 18 ezer forint) éves támogatást fizetnének ki. Tíz év alatt a lengyel állam 35-40 milliárd zlotyval (mintegy 2,6-3 ezermilliárd forinttal) járulna hozzá a PPK-hoz.

A programba bekerülõ pénzt a munkáltatók a megfelelõ engedélyekkel rendelkezõ, a lengyel tõkepiacon legalább három éve mûködõ befektetési alapokra bízzák majd. Bejelentések szerint a megspórolt pénzt magánvagyonnak tekintik majd és örökölhetõ lesz.

A PPK-ban való részvételre a 19 és 55 év közötti munkavállalók jogosultak, mintegy 11 millió ember. Becslések szerint ténylegesen 8,5 millióan élnek majd a lehetõséggel. A csatlakozás automatikus, a rendszerbõl való kilépés bármikor lehetséges. A munkavállalónak ez esetben vissza kell téríteni a számlájára folyósított állami támogatást és a foglalkoztatói hozzájárulás 30 százalékát, valamint be kell fizetnie a megfelelõ jövedelemadót. A munkáltatóknak azonban kötelezõ a rendszerben való részvétel.

A 60 éves életkor (a nyugdíjkor) elérése után adómentesen igényelni lehet a félretett összeg 25 százalékát, a maradék 75 százalékot pedig 10 év alatt folyósítják. Az összeg egészének kifizetése esetén annak 75 százalékát megadóztatják.

A PPK-ról szóló törvény 2019 januárjában lépne életbe, érvényesítése fokozatos lesz: az elõírások a jövõ év júliusától a több mint 250 dolgozót alkalmazó vállalatokra vonatkoznak majd, a kis cégeket 2020 júliusától kötelezik a rendszer bevezetésére, a közigazgatási szféra dolgozóit pedig 2021 januárjától vonják be.

A kormány becslései szerint 2027 végére a PPK-ban felhalmozott eszközök értéke elérheti a 138 milliárd lengyel zlotyt, amennyiben a minimális 3,5%-os befizetés valósul meg. 8%-os befizetés esetében pedig 294 milliárd zloty lehet az eszközállomány értéke. 

Pozitív a visszhangja a reformoknak

A lengyel biztosítótársaságokat tömörítõ szövetség (PIU) közelmúltbeli felmérése szerint a megkérdezettek 66%-a pozitívan értékelte a bevezetésre váró új rendszert, mindössze 22,2% volt negatív. 

A PPK legvonzóbb jellemzõje a megkérdezettek számra annak privát, örökölhetõ jellege, különösen az után, hgoy 2014-ben a lengyel kormány átsorolta a második pillérbe tartozó pénzeszközöket az elsõ pillérbe. Szintén pozitívan értékelték a válaszadók a rendszer önkéntes jellegét, valamint azt, hogy a megtakarításokhoz a munkáltató és az állam is hozzáteszi a részét. 

A szolgáltatók köre kezdetben csak a befektetési alapokra korlátozódott, amit azonban a legújabb törvényjavaslatban már kiterjesztettek a nyugdíjalapokra, a biztosítótársaságokra, valamint a már meglévõ munkavállalói nyugdíjalapok kezelõire, melyeknek azonban legalább 3 éves mûködést kell tudniuk felmutatni. 

Minden egyes PPK szolgáltatónak legalább 4 alapot, vagy részalapot kell kialakítani, a résztvevõk életkorának megfelelõ befektetési stratégiával. A külföldi eszközökbe történõ befektetésekre 30%-os allokációs plafon vonatkozik.

A lengyel kormány augusztus végén hagyta jóvá a jogszabályt, amely jelenleg még a szenátusi szavazásra, majd az államfõ aláírására vár. Hazánkban hiányzik a nyugdíjrendszer ezen pillére, mindössze egyetlen szolgáltatónál, az Allianznál érhetõ el foglalkoztatói nyugdíjprogram.