Megnégyszerezõdhetnek a sportturizmusból származó bevételek
2018.11.12
Már ma 1,5 milliárd eurónyira becsülik a világ sportturizmusa által generált bevételeket, amelyek az elõrejelzések szerint néhány éven belül akár 6 milliárd euróra is nõhetnek. A labdarúgás mellett elsõsorban a jelentõs nemzetközi versenyek a sportturizmus fõ mozgatórugói, mely utóbbiak révén Budapest is rengeteget profitálhat ebbõl a szegmensbõl.

Ma már számtalan utazási iroda, ügynökség és szervezõ foglalkozik a sportturizmus kiszolgálásával. Alapvetõen két fõ, egymástól eltérõ mechanizmusú és bonyolultságú sportturisztikai ágazatról beszélhetünk: az egyik a sportolók, résztvevõk, versenyzõk és edzõtáborok, a másik pedig a szurkolók, érdeklõdõk (valamint a családtagok) kiszolgálását célozza. A BDO alábbi elemzése ez utóbbi ággal foglalkozik.

Robbanás elõtt a piac

A sportturizmus jelenleg mintegy 1,5 milliárd eurós turisztikai szegmens, és a Technavio londoni székhelyû piackutató cég elõrejelzése szerint ez az összeg 2021-re a négyszeresére is emelkedhet.

Nagy pénz, nagy foci

A sportturizmus leginkább reflektorfényben lévõ és legtöbb nézõt - ezáltal pedig a legtöbb utazót – megmozgató szektora a labdarúgás. A Russian Tourism Agency becslése szerint a nyári oroszországi focivébén közel 5 millió turista (ebbõl közel 3 millió orosz állampolgár) mozgott az országban, rövidebb-hosszabb ideig a mérkõzés színhelyén maradva. Ennek az 5 millió látogatónak ugyanakkor mintegy fele Moszkvában fordult meg, mivel a legtöbb mérkõzést ott rendezték.

A focin belül a világbajnokságokéhoz hasonló reflektorfényben vannak az Európa bajnokságok, mellettük éven belül jelentõs érdeklõdést és mozgást produkálnak a jelentõs nemzeti bajnokságok (olasz, német, angol, spanyol) és a Bajnokok Ligája meccsei is. 

Cardiffban a 2017-es Bajnokok Ligája döntõje több mint 300 ezer turistát vonzott a városba: csak a döntõ és az aköré szervezett események 53 millió euró bevételt hoztak a városnak (melynek 22-százaléka a város éttermeiben és bárjaiban, 7 százaléka pedig a múzeumokban csapódott le). Kijevben ez év nyarán ez az összeg jóval kevesebb volt – „csupán” mintegy 70. ezer turista érkezett, de az elõzetes számok alapján a látogatók mindegyike körülbelül 150 eurót költött a szállás és belépõjegyen felül, ami szintén 10 millió euró feletti összeget tesz ki.

Az akár egymillió turistát is megmozgató Bajnokok Ligája mellett vannak erõs brandek, amelyek önmagukban is jelentõs értékkel bírnak. Az FC Barcelonánál például a SportsEvents elemzõiroda szerint mérkõzésenként 10 ezer körüli az olyan nézõk száma, akik turistaprogrammal kötik össze a meccsnézést. De ilyen brand Cristiano Ronaldo saját maga is, aki Olaszországba igazolásával minden egyes potenciális mérkõzésen minimum 25 százalékos áremelkedést idézett elõ (és borítékolható, hogy miatta jelentõs belföldi- és külföldi turistaforgalom is megindul a Juventus meccseire).

A sportturista csaknem másfélszer annyit költ

A Premier League-et tekintve Angliában az összesített látogatószám évente szintén az egymilliót közelíti: a manchesteri Old Trafford például évente 100 ezer sportturistának, míg a liverpooli Anfield körülbelül 90 ezer ilyen látogatónak ad élményt. Az angliai becslések szerint míg a „normál” turista költése 800 euró körül mozog, a sportturisták esetében ez a szám 43 százalékkal magasabb, eléri az 1 150 eurót.

Budapest is sokat profitálhat a növekedésbõl

A csapatok mellett azok a városok profitálnak jelentõs mértékben, amelyekben turisztikai potenciál is van, a meccslátogató ugyanis hajlandó összekötni a kellemeset a hasznossal. Egy ilyen piacban, ha hosszútávon képes kitermelni vonzó sportterméket (azaz erõs, nemzetközi mezõnyben is jegyzett csapatot), Budapest is részesedéshez juthat és újabb, jelentõs költési potenciállal rendelkezõ szegmenst célozhat meg.

Muszbek Mihály sportközgazdász elemzése szerint a MOL Vidi FC ez évi UEFA EuroCup menetelése mintegy 10 millió eurós bevételt generál a csapatnak, és feltételezhetõ, hogy a decemberi Vidi-Chelsea meccsre is eljön néhány ezer angol drukker, akik aztán Budapestet felfedezve költeni is fognak. 

„Ha a jövõben több ilyen mérkõzést rendeznek majd Budapesten, a magyar fõváros is rákerülhet a drukkerek térképére. Addig azonban fõvárosunk elsõsorban a különbözõ nemzetközi versenyek – 2017-es FINA VB, 2018-as birkózó VB vagy a 2019-es Maccabi Játékok– házigazdájaként építheti turisztikai imagét és brandjét, egyre jelentõsebb bevételt generálva a szurkolók világszerte gyorsan élénkülõ utazási kedvébõl” – magyarázta Hegedûs Attila, a BDO Magyarország hotel és ingatlan tanácsadási üzletágának ügyvezetõ partnere.

Ehhez az alapot azok a jelentõs infrastrukturális beruházások jelenthetik, mint pl. az épülõ Puskás Stadion, mely 80 ezer körüli befogadóképességével nemcsak a 2020-as foci EB, hanem például egy Európa Liga vagy Bajnokok Ligája mérkõzés megrendezésére is alkalmas lesz, vagy az olyan tervben lévõ létesítmények, mint a Velodrome vagy a november 8-án bejelentett 20 ezer nézõt befogadó kézilabdacsarnok. Ilyen létesítmények birtokában ugyanis a rendezési esélyek exponenciálisan nõnek fõvárosunk számára – a rendezvények elnyerése és megrendezése esetén pedig külföldi (és belföldi) vendégforgalom, addicionális költés, reklámérték és nem utolsósorban foglalkoztatás és adóbevételek generálódnak.