A középkorú magyarok több mint 60 százaléka szerint továbbra is a saját gépkocsi a legvonzóbb közlekedési eszköz. Ezt jelzi az is, hogy hasonló, 66 százalékos azoknak az aránya, akik hetente többször is autóba ülnek. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak az országon belül: míg a Budapesten a lakók 55 százaléka használja hetente többször a helyi tömegközlekedést, addig a kistelepüléseken az autó szinte egyeduralkodó - derül ki a K&H biztos jövő felmérésének legfrissebb adataiból. Az is kiderült, hogy a kerékpározás népszerűsége visszaesett, a repülőgéppel utazók aránya viszont jelentős növekedésnek indult az elmúlt egy évben.
A magyar lakosság közlekedési szokásai és preferenciái figyelemreméltó stabilitást mutatnak az elmúlt években, miközben jelentős különbségek rajzolódnak ki a fővárosi és a vidéki lakosok között. A K&H biztos jövő felmérés legfrissebb adatai szerint a környezettudatos megoldások iránti nyitottság jelen van, de a saját gépjármű dominanciája megtörhetetlennek tűnik, különösen azokon a területeken, ahol a közösségi közlekedés alternatívái korlátozottabbak. Országos szinten a megkérdezettek 25 százaléka használja hetente többször a helyi tömegközlekedést, ám ez az arány a központi régióban 46 százalékra, ezen belül a fővárosban pedig 55 százalékra ugrik, miközben a keleti, illetve nyugati megyékben mindössze 18, illetve 12 százalékot ér el.
A felmérés mostani és korábbi adatai szerint 2017 óta összességében a megkérdezettek 68 százaléka használja hetente többször az autót, a legalacsonyabb 60, a legmagasabb pedig 75 százalék volt, így a mostani 66 százalékos érték az átlagos eredménynek felel meg.
A gépjárműhasználatot alapvetően meghatározza a lakóhely és az anyagi helyzet: míg a Budapesten élőknek csupán a fele - 49 százaléka - autózik hetente többször, addig a kisvárosokban ez az arány 74 százalék, a falvakban pedig 69 százalék. A rendszeres autóhasználat országos átlagban a jövedelmi szintek emelkedésével párhuzamosan nő, a legmagasabb kereseti kategóriában már 77 százalékos az arány. Érdekesség, hogy a motorozás továbbra is rétegműfaj maradt: a megkérdezettek 79 százaléka soha nem használ ilyen járművet. Akik pedig igen, azoknak a többsége is csak viszonylag ritkán. Mindössze 2 százalékos az aránya azoknak, akik hetente több alkalommal motoroznak. Szintén országosan a jövedelmi helyzet a helyi tömegközlekedés tekintetében nem játszik döntő szerepet, ellenben a végzettség igen: a magasabb végzettségűek 31 százaléka veszi igénybe ezt a lehetőséget, szemben az alacsonyabb végzettségűek 21 százalékával. Ugyancsak országos szinten a vonat- és a távolsági buszhasználat ezzel szemben fordított arányban áll a jövedelemmel; mindkét közlekedési mód rendszeres használata csökken a bevételek emelkedésével. Ezzel szemben a taxi használata stabil maradt, országos szinten 52 százalékos, míg a budapestiek 76 százaléka veszi igénybe legalább alkalmanként ezt a szolgáltatást.
A felmérés a távolsági utazásokra is kitért, ahol a repülés népszerűségének látványos növekedése tapasztalható: a friss felmérésben megkérdezettek 56 százaléka utazott repülőgéppel, ami jelentős emelkedés a tavalyi 46 százalékhoz képest. A légi közlekedés elsősorban a fővárosiak (79 százalék), a magasabb végzettségűek (75 százalék) és a magas jövedelműek (71 százalék) körében elterjedt.
zöldebb közlekedés?
A fenntarthatóbb közlekedési módok közül a kerékpározás idén némi visszaesést mutat országosan, hiszen a rendszeres használók aránya 16 százalékra csökkent a korábbi két év 21-22 százalékos eredményéhez képest. A biciklivel való rendszeres közlekedés továbbra is a kisvárosokban a legnépszerűbb, az ott élők 21 százaléka választja ezt a közlekedési eszközt hetente több alkalommal, Budapesten viszont csupán 7 százalékos az arányuk. Ezzel párhuzamosan a rollerezés lassú terjedése figyelhető meg országos szinten. Bár jelenleg is még csak 19 százalék használja legalább alkalmanként, ez növekedés a 2020-ban mért 7 százalékhoz képest. A legnyitottabbnak a 30-as korosztály bizonyul, náluk 25 százalékos a rollerezők aránya.
Végezetül a kutatás arra is választ adott, hogy ideális körülmények között mit választanának a magyarok. Ha minden közlekedési mód korlátozás nélkül elérhető lenne a lakóhelyén, a válaszadók 61 százaléka továbbra is a saját autót tartaná a legvonzóbb opciónak. Bár Budapesten ez az arány alacsonyabb, 50 százalékos és ott a helyi tömegközlekedés a legnépszerűbb alternatíva (37 százalék), az országos átlagban a saját autó dominanciája egyértelmű. A bérelhető vagy közösségi megoldások iránti vágy egyelőre minimális, mindössze a lakosság 1-2 százaléka számára jelentenék ezek a legvonzóbb választást.