A világ gazdasági és politikai környezete az elmúlt években egyre kiszámíthatatlanabbá vált. A világjárvány, az energiaválság, a geopolitikai konfliktusok, az ellátási láncok zavarai vagy éppen a klímaváltozás következményei mind hozzájárultak ahhoz, hogy a bizonytalanság mára a globális gazdaság egyik meghatározó jellemzőjévé vált. Odysseas Konstantinakos elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a modern gazdaságoknak nem pusztán a kockázatokkal, hanem az előre nem jelezhető bizonytalanságokkal is meg kell tanulniuk együtt élni.

Miközben soha nem állt rendelkezésünkre ennyi adat, elemzési módszer és gazdasági modell, a jövő előrejelzése egyre nehezebb feladatnak tűnik. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által is figyelemmel kísért World Uncertainty Index az elmúlt évtized jelentős részében történelmi csúcsok közelében mozgott. A mutató azt vizsgálja, milyen gyakran jelenik meg a bizonytalanság témája a gazdasági és politikai elemzésekben világszerte.

A szakértők szerint ugyanakkor fontos különbséget tenni a kockázat és a bizonytalanság között. A kockázat olyan helyzetet jelent, amikor ugyan nem tudjuk pontosan, mi fog történni, de a valószínűségeket meg tudjuk becsülni. Erre épül a biztosítási szektor működése is: nem lehet megmondani, melyik házat éri kár, de statisztikai alapon kiszámítható, hogy egy adott időszakban összesen hány káresemény várható.

A bizonytalanság ennél jóval összetettebb jelenség. Frank Knight amerikai közgazdász már 1921-ben úgy definiálta, mint olyan helyzeteket, amelyekben maguk a valószínűségek sem ismertek. Egy világjárvány, egy háború vagy egy globális ellátási lánc összeomlása tipikusan ilyen eseménynek számít.

A probléma egyik oka, hogy a hagyományos gazdasági modellek elsősorban múltbeli adatokból indulnak ki. A mai világban azonban egyre gyakrabban tapasztalhatók olyan láncreakciók, amelyek aránytalanul nagy következményekkel járnak. Egy regionális konfliktus például műtrágyahiányon keresztül több kontinens mezőgazdaságát is érintheti, míg egy energiaár-sokk olyan országok inflációját is felhajthatja, amelyek közvetlenül alig függnek az érintett energiahordozóktól.

Felmerül a kérdés: ha a következő válság pontos formáját nem tudjuk előre jelezni, hogyan lehet felkészülni rá?

A válasz sok esetben nem az utólagos pénzügyi mentőcsomagokban, hanem az előrelátó intézményépítésben rejlik. Jó példa erre Dánia, amely az 1973-as olajválság után felismerte energiafüggőségének kockázatait. Ahelyett azonban, hogy rövid távú intézkedésekkel próbálta volna kezelni a problémát, több évtizedes stratégiát indított el a megújuló energiaforrások fejlesztésére. A kormányok egymást követő generációi támogatták a szélenergia-ipar kiépítését, amely mára az ország villamosenergia-termelésének mintegy felét biztosítja. A 2022-es európai energiaválság idején ennek előnyei különösen jól láthatóvá váltak.

Hasonló tanulságokkal szolgál Spanyolország esete is. A COVID–19-járvány alatt a kormány a válságot arra használta fel, hogy szélesebb körű munkanélküli-védelmet vezessen be, különös tekintettel a korábban kevésbé védett munkavállalói csoportokra. A reform sikerét nem elsősorban az ország anyagi helyzete, hanem az intézményi kapacitás és a politikai együttműködés tette lehetővé.

Az Európai Unió szintjén a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (Recovery and Resilience Facility – RRF) jelentett fontos mérföldkövet. Az eredetileg politikailag nehezen elképzelhető, 577 milliárd eurós program a járvány okozta gazdasági visszaesés kezelését és a strukturális reformok ösztönzését szolgálta. Bár a rendszer működését több értékelés is bírálta az adminisztratív összetettség és a végrehajtási késedelmek miatt, az elemzők többsége szerint hozzájárult ahhoz, hogy Európa elkerülje egy újabb mély recesszió kialakulását.

A jól működő intézmények három kulcsfontosságú szerepet töltenek be a bizonytalanság idején. Egyrészt stabilizálják a várakozásokat, így a lakosság és a befektetők bizalma válsághelyzetben is fennmaradhat. Másrészt igazságosabban osztják el a sokkok terheit, megelőzve a társadalmi feszültségek eszkalálódását. Harmadrészt lehetővé teszik az alkalmazkodást, vagyis azt, hogy a döntéshozók szükség esetén gyorsan módosítsák a korábbi politikákat.

A tanulság egyértelmű: a bizonytalanság nem átmeneti állapot, hanem a modern világ tartós jellemzője. Azok az országok és gazdaságok bizonyulhatnak sikeresebbnek, amelyek nem csupán a válságokra reagálnak, hanem hosszú távon olyan intézményeket építenek, amelyek képesek kezelni az előre nem látható kihívásokat is. Ebben az értelemben az intézményi ellenállóképesség legalább olyan fontos befektetés, mint a pénzügyi tartalékok felhalmozása.

Forrás: Odysseas Konstantinakos: Global uncertainty is the new normal. Here's why institutional legitimacy and resilience is crucial, The Conversation / Inkl, 2026. június.