Véget ért a tizedik, jubileumi Biztonság Hete
2026.09.24

Országszerte több mint 130 helyszínen, több mint 40 együttműködő partnerrel, a kezdetek óta közel 200 000 látogatóval, az elmúlt héten immáron tizedik, jubileumi alkalommal rendezte meg a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága a Biztonság Hetét. A rendezvénysorozaton szeptember 14. és 22. között a biztonságot a lehető legtágabban értelmezve, a közlekedésbiztonságról és balesetmegelőzésről éppúgy szó esett, mint az élelmiszer- és vagyonbiztonságról, a tűzbiztonságról, vagy éppen a bűnmegelőzésről.

Mind a fővárosi, mind pedig a megyei kitelepüléseken a Biztonság Hete önkéntes szakemberei interaktív játékokkal, gyakorlati bemutatókkal, kvízekkel és ismeretterjesztő előadásokkal tudatosították a látogatókban – életkortól függetlenül, illetve életkoruknak megfelelő megközelítéssel – a jogkövető és előrelátó magatartás szükségességét.

A Biztonság Hete 2026-ban – a BKK-nak köszönhetően – az Európai Mobilitási Hét Autómentes Hétvégéjén, a Műegyetem rakparton zárult, a verőfényes indián nyárban.

Az eddigi, évente átlagosan tizenötezres látogatószámot 2026-ban sikerült még tovább növelni, így – a kezdetektől számítva – országosan közel kerültünk a bűvös 200 000-es részvételhez is.

A rendezvénysorozat egész hete alatt a közösségi médiában és a napi hírekben folyamatosan jelen voltak a Biztonság Hete aktivitásai, az Európai Mobilitási Hét Autómentes Hétvégéjén pedig szinte mozdulni sem lehetett a Biztonság Hete sátrainál a vállalkozó kedvű játékos gyermekektől és családjaiktól.

A MABISZ legnépszerűbb játékai, a Biztonságkerék és az Időutazó Biztosítási Szabadulószoba sokak fantáziáját megmozgatták; a résztvevők saját elmondásuk szerint játékosan ugyan, de komoly biztosítási ismeretekre tettek szert a MABISZ sátrában.

A Magyar Biztosítók Szövetsége megannyi újdonsággal készült a 10. jubileumi Biztonság Hetére, amelynek nyitónapján születésnapi tortával is kedveskedtek a látogatóknak.

A Biztonság Hete közössége idén a Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport csapatával bővült, akikkel egy rettenetes, a közösségi médiában fiatalok között terjedő „kihívás” megállítására szövetkeztek. A mozdonyra mászás, illetve az ezzel járó végzetes áramütés és súlyos égési sérülések megakadályozásáért indítottak közös social media kampányt a Bethesda Gyermekkórház „nagykövete”, Csáky Soma, valamint a MÁV-csoport segítségével. Soma korábban sajnos sikertelenül próbálta megmenteni egy vonatra mászó barátja életét és maga is súlyos áramütést szenvedett, sok-sok műtéten esett át.

Idén a művészet is társult a Biztonság Hetéhez, ugyanis a MABISZ felkérésére Lackfi János Kossuth-díjas író és költő egy csodálatos mesekönyvet alkotott „életről és biztonságról”, Kiss Maja illusztrációival. A könyv már online elérhető a MABISZ honlapján, továbbá a közösségi médiafelületeinken.

Országos programok és közlekedésbiztonság

A rendezvénysorozat országos hálózatát idén is az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a vármegyei balesetmegelőzési bizottságok adták.

A több mint 130 helyszín közül számos rendezvényen rendőrségi balesetmegelőzési szakemberek fogadták az érdeklődőket. A gyerekek kerékpáros ügyességi pályán és KRESZ-kvízeken, a felnőttek pedig ittas vezetést szimuláló szemüveges bemutatókon tehették próbára a tudásukat, miközben a helyi közlekedési veszélyforrásokról is első kézből kaphattak tájékoztatást.

A MABISZ szakemberei speciális közlekedési matricákat gyártattak a tematikus hétre, a BKV-nak köszönhetően a 24-es villamos a rendezvénysorozat kreatívjával felmatricázva közlekedik egész szeptemberben Budapesten.

A MABISZ támogatásával, egyszersmind részvételével a győri Széchenyi Egyetemen immáron a IV. Közlekedésbiztonsági Konferenciát rendezték meg, Szekszárdon pedig a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága tartott „Kézben tartott biztonság – akkor és most” címmel kiállítást és közlekedésbiztonsági konferenciát. A konferencián a rendezők egy ötletes NFC kulcstartóval is előrukkoltak, amelyik mindig kéznél lehet a sofőröknek, baj esetén pedig a MABISZ által kifejlesztett baleseti bejelentő applikáció, az E-kárbejelentő oldalára navigálja a bajbajutottat.

Új kutatás a mikromobilitási balesetekről

A személysérüléses mikromobilitási balesetek okait kutató tudományos és hiánypótló, egyedi tanulmányt jelentetett meg 2026. szeptember 17-én a Biztonság Hetére a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (KTI) a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK), a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a Széchenyi István Egyetem (SZE) közös kutatócsoportja. A szakemberek a tanulmányban nem csupán a balesetek okaira voltak kíváncsiak, de éppúgy vizsgálták az egyes rolleres személyi sérüléses baleseti gócpontokat, mint ahogy átfogó javaslatokat fogalmaztak meg a jövőre nézvést korántsem egyszerű megoldási lehetőségekre.

A Széchenyi Egyetem IV. Közlekedésbiztonsági Konferenciáján a tanulmány bemutatását követően az is kiderült, hogy a szakmaközi további vizsgálatok újabb távlatokat nyithatnak a mikromobilitási eszközhasználat szabályozásában, annak érdekében, hogy a rollerrel közlekedők a szabályok betartásával, lehetőleg áldozatok nélkül váljanak a mindennapi közlekedés részévé.

A rolleresek biztonsága nem csak a kutatók figyelmét keltette fel. Az ORFK-OBB felkérésére és szakmai támogatásával készült el Hauber Zsolt „UTÁNFUTÁS” című dala, amelyet a Hauber X Bonanza ad elő. A szerzemény a biztonságos rollerezésről, a felelős közlekedési magatartásról és a bukósisak viseléséről szól, az ORFK-OBB megkeresésére pedig a Biztonság Hete idején számos rádió tűzte műsorára, illetve a Biztonság Hete nyitó sajtótájékoztatóján is levetítették a résztvevőknek.

A cél az volt, hogy a figyelmeztetés oda jusson el, ahol a fiatalok valóban hallják: a hétköznapi rádióadásba, és ne csak egy újabb szórólapra.

Lambert Gábor emlékverseny

A MABISZ korábbi, közelmúltban elhunyt kommunikációs vezetője, Lambert Gábor emlékére kollégái idén is meghirdették a Lambert Gábor emlékversenyt, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) védnökségével.

A feladat idén az iskola környezetének feltérképezése közlekedésbiztonsági szempontból és az iskola diákjainak tájékoztatása – lehetőség szerint a Rendőrség helyi balesetmegelőzési illetékeseivel közösen.

A tájékoztatás történhet a helyben szokásos, illetve az iskolák által megfelelőnek tartott módon és csatornán (sportnap, projektnap, kirándulás stb.). Az elvégzett munkáról, a diákok tájékoztatásáról a MABISZ számára egy fényképes beszámolót kell elküldeniük a pályázóknak a balesetmegelőzéssel kapcsolatos közzétételi célra az oktatás@mabisz.hu címre, legkésőbb 2026. november 10-ig.

A versenyre nevezhet bármelyik magyarországi köznevelési intézmény. A fényképes beszámolót beküldő iskolák között a MABISZ és az ORFK-OBB értékes nyereményeket sorsol ki a (közlekedés)biztonsághoz kapcsolódóan.

Hatodik alkalommal a Child Safety program

A Biztonság Hetével párhuzamosan idén már hatodszorra rendezték meg a MABISZ kezdeményezésére, 8 közép-európai biztosítói szövetséggel közösen, Európa-szerte a Child Safety programot.

Ennek indításaként a MABISZ partnereivel nemzetközi sajtóközleményben fogalmazott meg javaslatokat a gyermekek biztonságos közlekedésére vonatkozóan.

A nemzetközi biztosítási szövetségek rövid videókban köszöntötték a 10. Biztonság Hete szervezőit és résztvevőit, amely videók a MABISZ honlapjának angol nyelvű menüjében nézhetők meg.