Kezdhetnek aggódni az autógyártók: a fiataloknak nem kell kocsi
2012.11.29
Az Egyesült Államokban ma már több nõ rendelkezik jogosítvánnyal, mint férfi, aminek szakértõk szerint viszont biztonsági és gazdasági következményei is lehetnek.

Összességében véve a fiatal felnõttek körében egyre csökken a jogosítvánnyal rendelkezõk aránya, azonban ezen belül is a fiúk körében meredekebb a csökkenés – írja a Michigan Egyetem közlekedéskutatási intézete a 1995 és 2010 közti idõszakot lefedõ, jogosítványszerzési trendeket vizsgáló tanulmányában.

A nemek közti változások jelentõs kihatással lesznek a gépjármû-vásárlási szokásokra, az energiafogyasztásra és az útbiztonságra – állítja Michael Sivak, a tanulmány társszerzõje. A nõk ugyanis sokkal nagyobb valószínûséggel választanak kisebb, biztonságosabb és energiatakarékosabb autót, kevesebbet is vezetnek, de a megtett úttal arányosan számított halandósági rátájuk is alacsonyabb. A vizsgált 15 évben az látszik, hogy a 25 és 29 közti jogosítvánnyal rendelkezõ férfiak aránya 10,6%-kal esett, míg ugyanebben a csoportban a nõk között a csökkenés csak 4,7% volt.

Az Egyesült Államokban a férfi sofõrök 1908 óta vannak többségben a nõkhöz képest, amikor is az elsõ Ford T modell legördült a gyártószalagról - az automobilok ekkor lettek igazán népszerûek. Az 1950-es években a felnõtt nõknek mindössze fele rendelkezett jogosítvánnyal, akik a viccek állandó céltáblái is voltak. 1995-re a férfi sofõrök mintegy 89,2 millióan voltak Amerikában, a nõk pedig 87,4 millióan. 2010-re ez az arány 105,7 millió vs. 104,3 millióra változott, méghozzá a nõk javára. 1995 táján a 70 éves korosztályban volt egyedül több nõi mint férfi sofõr, 2010-re a nõk túlszárnyalták a férfiakat a 45 és a fölötti korosztályban, valamint a 25-29 közötti fiatalok körében is.

A 44 év alatti férfi sofõrök száma - mivel eleve többen vannak – meghaladja a nõkét. Az USA-ban jelenleg évente 105 újszülött fiú jut 100 lányra, ennek ellenére több a nõi lakos, hiszen õk tovább élnek (átlagosan 80 évig, míg a férfiak 70-ig.)

Az internet korában már nincs szükség autóra?

A fiatal felnõttek között a jogosítvány népszerûtlenségének oka lehet az egyre növekvõ internethasználat – véli Sivak. A közlekedéstudományi intézet korábbi megfigyelései szerint azokban az államokban, ahol magasabb az internethasználat, ott a fiatalak körében alacsonyabb a jogosítvánnyal rendelkezõk aránya. A személyes interakciókra való igény egyszerûen lecsökkent. Egyes kutatók szerint a digitális média és a technológia miatt a vezetés kevésbé lesz szükségszerû a jövõben, helyette inkább a tömegközlekedést választják az emberek. Ennek igen egyszerû oka van: a vezetés közbeni smsezés veszélyes – és számos országban illegális is - azt azonban nem tiltja semmilyen törvény, hogy vonaton vagy buszon laptopozzunk vagy telefonáljunk.

További érdekes ok lehet, hogy a mostani fiatal generációk a kocsik hátsó ülésén, apjuk-anyjuk közlekedési dugókat szidó dialógusait hallgatva nõttek fel, ez pedig leépítette bennük a régebben annyira jellemzõ sajátautó-túlmisztifikálást.

Mostanra már nem menõ, sõt, nem is mindig lehetséges saját autóval közlekedni, a mûszerek egyre bonyolultabbá válnak, így még az olajcsere is kihívás sok sofõr számára. A fiatalok már nem a szabadságra, függetlenségre, a személyre szabottságra asszociálnak ha autóról van szó, ezért nem is vágynak rá úgy, mint régebben.

Természetesen gazdasági okai is vannak ennek a tendenciának: a 16-24 év közötti fiatalok körében nõtt a munkanélküliség, a 18 és 34 év közti fiatal férfiak pedig egyre többször maradnak otthon, és nem költöznek el. A munkanélküliség körüli gondok miatt a gépjármû-biztosítás is elérhetetlenné vált a fiatalok számára, fõleg a 25 év alattiak körében – derült ki egy, az USA közlekedési trendjeit vizsgáló, „Commuting in America” címû jelentésbõl.

A 16 és 29 közötti fiatal férfiak esetében az autóval megtett utak hossza is lecsökkent, a nõk esetében azonban ez a tendencia nem érhetõ ennyire tetten.

Az autógyártó cégek kezdhetnek aggódni. Az USA gépjármûgyártóinak szövetsége (AAM) tudatában van a fiatalok körében csökkenõ tendenciát mutató jogosítványszerzési tendenciának, valamint annak, hogy manapság a fiatalok leginkább okostelefonjukon keresztül érintkeznek barátaikkal, azonban szerintük a kocsi továbbra is elõnyt élvez a tömegközlekedéssel szemben, annak nehézségei, határai miatt.