Eldőlhet végre az elektromos rollerek sorsa
2021.09.06

Egységes hatósági értelmezés jöhet végre az elektromos rollerek használatának kérdésében. A rendőrség jelenleg segédmotorkerékpárként kezeli a járművet, Révész Máriusz szerint viszont kerékpárról van szó – írja a VG.

Még szeptemberben sor kerülhet arra a tisztázó egyeztetésre, amit Révész Máriusz kezdeményez az elektromos rollerek használatának kérdésében a Belügyminisztériummal, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, illetve a rendőrséggel. A Magyarországért felelős kormánybiztos szerint erre azért is szükség van, mert tudomására jutottak olyan esetek, amelyekben az elektromos roller felhasználóknál a rendőrség alkoholszondát alkalmazott, vezetői engedély bemutatását kérte, valamint bírságot rótt ki. Éppen ezért fontos lenne egy egységes hatósági értelmezést kialakítani ezekre a járművekre.

Az alapproblémát az okozza, hogy az elektromos rollert nem ismeri a hatályos KRESZ, amely így erre vonatkozóan semmiféle szabályozást nem tartalmaz. Ezért a rendőrség úgy kezeli, mintha segédmotoros kerékpárokról lenne szó.

Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni, így az azzal való közúti közlekedés során a segédmotorkerékpárok közlekedésére vonatkozó szabályok az irányadók– közölte az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a VG megkeresésére. Ez alapján tehát például a becsatolt motorkerékpár-bukósisak is kötelező.

Révész Máriusz szerint viszont nyilvánvalóan belátható, hogy az elektromos roller sokkal közelebb áll az elektromos rásegítésű kerékpárhoz, amely 25 kilométer per órás sebességig kerékpárnak minősül.

Miután az elektromos közrollerek az EU-s szabvány szerint nem haladják meg ezt a sebességhatárt, rájuk is a kerékpáros előírásoknak kellene vonatkozniuk– érvelt. A kormánybiztos kiemelte: az általuk jegyzett javaslat a KRESZ módosítására azt tartalmazza, hogy az uniós gyakorlatnak megfelelően az elektromos rollereknél ugyanaz a szabályozás érvényesüljön, mint az elektromos kerékpároknál.