Az Allianz Csoport 142 milliárd euró értékű fenntartható beruházást tett 2020-ban
2021.10.18

Politikai döntéshozók, iparági szakértők, vállalati vezetők és a technológia úttörői cserélték ki gondolataikat a globális gazdaság zöld átalakulásáról, illetve a klímacélok eléréséhez szükséges lépésekről a 2. Budapesti Klímacsúcson október elején. A konferencia aktív résztvevője volt az Allianz, hiszen a márkának meggyőződése, hogy a vállalatcsoport és a hozzá hasonló pénzintézetek befolyással lehetnek a nemzetközi éghajlatvédelmi célok teljesülésére. A cégcsoport nemzetközi szinten összesen 142 milliárd eurót fektetett fenntartható projektekbe és vállalatokba 2020-ban.

A zöld energia kockázatos befektetés

A globális gazdasági átalakulás egyik legfontosabb feladata jelenleg a zöld energiára való áttérés. Ez egyszerre jelent kihívást és lehetőséget a befektető üzleti szereplők számára. A nehezítő tényezők között szerepel a szabályozás és a megfelelő infrastruktúra hiánya, illetve az ügyfelek tájékozatlansága.

„Szakértőként elsősorban az a feladatunk, hogy részletes kockázatvállalási módszereket dolgozzunk ki olyan új zöld technológiák számára, amelyekkel még az azokat felhasználó ipari vállalatok is csak ismerkednek. Remek példa erre a hidrogénalapú ipari megoldások bevezetése. Nekünk a kockázatok azonosítása során viszont ugyanazt a szigort kell alkalmaznunk, mint a meglévő energiaforrásokra támaszkodó építési és üzemeltetési üzletágak esetében” – osztja meg gondolatait a szektor új energiaforrásokkal kapcsolatos feladatairól Line Hestvik, az Allianz Csoport fenntarthatósági igazgatója. „Az Allianz Csoportnál nem célunk, hogy egyik percről a másikra elvágjuk a régi üzleti megoldások útját, és rögtön új területre váltsunk, hiszen ezzel veszélyeztetnénk az átalakulás sikerét. Inkább hosszú távon fenntartható befektetéseket és programokat vállalunk. 2015-ben bejelentettük partnereinknek, hogy kivezetjük a szénalapú üzleti modelleket a befektetési, valamint a vagyon- és felelősségbiztosítási ágazatban, amit 2040-ig fogunk teljes egészében megszüntetni” – részletezi Alexander Protsenko, az Allianz Hungária elnök-vezérigazgatója a cégcsoport fenntarthatósági politikáját. Bár célja a fejlődő hidrogénipar biztosítási megoldásokkal történő támogatása, a nemzetközi pénzintézet több megújuló technológiai megoldásba is befektet, hiszen még senki sem tudja, melyik hoz áttörést. A cégcsoport közel 6,8 milliárd eurót fektetett például szél- és naperőművekbe, összesen 116 ilyen parkkal az Allianz  Csoport az egyik legnagyobb szél- és napenergia-biztosító a világon.

A pénzügyi szektor szabhatja a zöld irányokat

„A fenntarthatóság az Allianz Csoport egyik legfontosabb prioritása. Pénzügyi szolgáltatásokra szakosodott multinacionális vállalatként nemcsak az emberek biztosítási védelméről gondoskodunk, hanem szeretnénk kiépíteni a fenntartható gazdasághoz vezető utat is. Mindezt pedig a jelenben megalapoznunk” – mondja Line Hestvik.

„Vállalatcsoportunk és a hozzánk hasonló cégek befolyással lehetnek a nemzetközi éghajlatvédelmi célok teljesülésére. Pénzintézetünk összesen 1878,9 millió euró bevételt ért el 232 fenntartható megoldásból, és összesen 142 milliárd eurót fektetett fenntartható projektekbe és vállalatokba 2020-ban. Több ezer üzleti parterünkön, valamint saját, 800 milliárd eurós egyenlegünkön keresztül az Allianz Csoport jelentős hatást gyakorol a globális gazdaságra. Ez egy közvetett befolyás, de minden kétséget kizáróan jelen van. Éppen ezért pénzügyi döntéseinkkel és teljes tevékenységünkkel példát szeretnénk állítani nemcsak a szektor, hanem a többi gazdasági szereplő elé is.” – teszi hozzá a magyar vállalat elnök-vezérigazgatója.

Egyedül nem megy

„A zöld energiába történő beruházások és a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos megszüntetése nélkül a világ nem tudja teljesíteni a globális felmelegedés mértékének 1,5 fok alatt tartására irányuló célkitűzést. Ezért olyan fontos, hogy az Allianz Csoport és a hozzánk hasonló pénzügyi vállalatok elkötelezzék magukat a Párizsi Megállapodás ambiciózus dekarbonizációs vállalásai mellett.” – jelzi az Allianz Hungária vezetője.

„A globális kihívások leküzdéséhez ágazatközi és nemzetközi partnerségekre van szükség. Ezért állunk valódi partnerként az ügyfeleink mellett az éghajlatbarát üzleti modellek felé vezető úton” – összegzi Line Hestvik. Az érintett szereplők közötti együttműködés jelentőségét hangsúlyozza a biztosítási üzletág első klímasemlegességi hálózata is. Az Allianz Csoporttal együtt nyolc biztosító csatlakozott az ENSZ kezdeményezésére létrejött Net-Zero Insurance Alliance (NZIA) szövetséghez. Az idén nyáron született NZIA célja, hogy 2050-re elérje az üvegházhatású gázok nettó nulla kibocsátását, összhangban a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel. Ehhez fontos változásokra lesz szükség, például a fosszilis tüzelőanyagok gyors kivezetésére, valamint a zöld üzleti lehetőségekhez, például a hidrogénhez igazított kockázatvállalási megközelítések folyamatos fejlesztésére.

Az Allianz Csoport vállalásai a globális célkitűzések mentén

Az Allianz Csoport meghatározó szerepre törekszik a biztosítási ágazatban a fenntarthatóság terén. Ennek részeként saját maga számára is szigorú mérföldköveket állít:

  • Nemzetközi pénzügyi szereplőként az üvegházhatású gázok 25 százalékkal történő csökkentését vállalta 2019-hez képest saját befektetési portfóliójában 2025-ig, illetve a nettó nulla kibocsátás elérését 2050-ig, beleértve az ingatlanbefektetéseket is.
  • Az Allianz minősített zöld épületekbe történő befektetései 14,6 milliárd euróról 18,3 milliárd euróra ugrottak; a befektetési portfólióban szereplő fenntartható pénzügyi termékek volumene csaknem 10 milliárd euróval, 39,3 milliárd euróra növekedtek a 2019-es pénzügyi év végétől a 2020-as pénzügyi év zárásáig.
  • A pénzintézet minden ágazatban együttműködik olyan vállalatokkal, amelyek értékpapírjait nulla kibocsátást célzó portfóliókban tartja. Emellett támogatja őket saját kibocsátási stratégiájuk megvalósításában.
  • Az Allianz 2020-ra 30 százalékkal csökkentette világszerte az egy alkalmazottra jutó üvegházhatású gáz-kibocsátást a tíz évvel korábbihoz képest. A cég további 30 százalékos csökkentést vállalt e téren 2025-ig.
  • Az RE100 üzleti kezdeményezés részeként az a vállalat célja, hogy 2023-ra a cég minden egységének villamosenergia-szükségletét megújuló energiaforrásokból fedezze.
  • A 1,5 fokos követelményekkel összhangban az Allianz Csoport 2021 májusában frissítette a befektetésekhez és biztosításokhoz kapcsolódó szénpolitikáját.