Az alacsony számok oka, hogy a devizahitel-sokk továbbra is érezteti még a hatását a lakossági hitelezésben, miatta ugyanis a lakosság inkább megtakarít, mintsem, hogy hitelt vegyen fel. Nagy változás rövidtávon aligha várható, ám középtávon már lehet számítani a hitelezés lassú bõvülésére. A túlzott eladósodás ma és a közeljövõben azonban nem reális veszély, hiszen az állami szabályozás is gyökeresen megváltozott az elmúlt években, a fair bankrendszer keretében bevezetett jövedelemarányos törlesztõrészlet, valamint a hitelfedezeti mutató minden bizonnyal gátat szab majd az átgondolatlan hitelfelvételnek.
A kelet-közép európai régió országaival összehasonlítva, az eladósodottsági szint alapján felállított rangsorban Magyarország ma már sereghajtónak számít, holott a válság elõtt listavezetõk voltunk. Megdöbbentõ, 29 százalékkal 2264 milliárd forinttal kéne növelni a lakossági hitelállományt ahhoz, hogy eladósodottság tekintetében elérjük a regionális átlagot!
Minek köszönhetõ a földcsuszamlásszerû változás?
A magyarázat pofonegyszerû: a lakosság jó része alaposan ráfizetett a korábban nyakló nélkül felvett hiteleire. A válság elõtt a lakossági hitelállományon belül 70 százalékra rúgott a javarészt svájci frank alapú devizahitelek aránya. A válságot követõ idõszakban, azaz 2008. szeptember 1 és 2014. december 31. között aztán a magyar forint 30 százalékkal ért kevesebbet az euróval és 80 (!) százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben. Könnyen elképzelhetõ, hogy ezek a drasztikus változások milyen hatással voltak a devizahitelek törlesztõrészleteire. A régió második legnagyobb devizahitel aránnyal rendelkezõ országa Lengyelország volt a válság elõtt, ahol mindössze 40%-ot tett ki a külföldi devizában felvett hitelek aránya.
A megugró törlesztõrészletek hatására a magyar családok drákói lépésekkel fogtak hozzá hitelállományuk leépítéséhez. Törekvéseiket a kedvezményes végtörlesztés és a bankok elszámoltatása révén a magyar állam is támogatta. Ám a hitelek visszafizetése nem volt elég. A magyar lakosság komoly spórolásba is kezdett. Erre utal, hogy mint az az alábbi ábrán is jól látható, alaposan kinyílt az olló a hitelek és a megtakarítások között.
Bár azt gondolhatnánk, hogy a gazdasági válság a régió valamennyi országát mélyen érintette, ez valójában nem így van. A Visegrádi Négyek és Szlovénia lakossága ezekben az években teljesen másképp reagált, mint a magyarok. Válság ide vagy oda, az elõbbi országokban átlagosan 45 százalékkal nõtt a hitelállomány, míg Magyarországon 21 százalékkal csökkent (ha a forint árfolyama nem gyengült volna, akkor 43% a visszaesés). Talán Szlovéniát érdemes még kiemelni, ahol szintén lezajlott egy markáns bankválság, de ennek negatív hatásai ellenére is kis mértékben nõtt a lakosság hitelállománya.
Honnan hová tart a magyar lakosság hitelfelvételi kedve?
E kérdés megválaszolásához hasznos lehet, ha megvizsgáljuk, a rendszerváltástól a pénzügyi válságig hogyan viszonyultak a magyarok a hitelezéshez? A rendszerváltás idején a lakosság gyakorlatilag nem rendelkezett megtakarításokkal, azonban mesterségesen alacsonyan tartott kamatú hitelekkel igen. Így az új korszakba relatíve magas, 60% feletti eladósodottsági szint mellett lépett be az ország.
A 90-es évek egy konszolidációs idõszakot hozott a pénzügyek terén. Az évtized közepén (a Bokros-csomag idején) 30% feletti kamatok mellett szó sem volt érdemi lakossági hitelezésrõl. A korábban felépült hitelállomány visszafizetése zajlott, miközben az új világban a lakosság megtanulta, hogy fontos a megtakarítás. Ennek eredményeként az évtized végére 10% alá csökkent a háztartások hiteleinek és pénzügyi megtakarításainak az aránya.
Az új évezredben az infláció és a kamatok mérséklõdésének hatására megindult a hitelezés. Elsõ körben piaci alapon kezdõdött meg a kölcsön nyújtás, majd késõbb ezt egészítette ki és erõsítette fel az államilag támogatott lakáshitel-konstrukció, valamint a szocpol. 2005 után igazi hitelboomnak lehettünk szemtanúi, mely párhuzamosan zajlott a nemzetközi téren is tapasztalt hitelállomány növekedéssel. Az új folyósítások drámai növekedésének a fõ mozgatórugója a deviza alapú hitelezés volt. 2008 végére a lakosság eladósodottsági szintje megközelítette a rendszerváltozáskori értékét.
Mit hozhat a jövõ?
Mint látható, az elmúlt 25 esztendõben szinte tankönyvbe illõ ciklikussággal változott a magyar lakosság eladósodottsága. A lakossági psziché tartósan károsult, még ma is negatív a hozzáállás a hitelekhez. Ami egyszer megégetett arra még gondolni sem szeretünk. Ez egy természetes emberi reakció. A történelem azonban már több hitelválságot is hozott, melyet követõen csupán az volt az igazi kérdés, hogy mennyi idõ alatt normalizálódik a hitelezés. Az a hitelezés, mely egyébként normális (és nem túlzott) dinamika mellett az egészséges gazdasági növekedés egyik esszenciális forrása.
Fentiek alapján a Bankmonitor.hu szakértõi nem számítanak arra, hogy a magyar lakosság eladósodottsága akár csak meg is közelítse a rendszerváltás után elért minimumot, a 10%-ot. Az elmúlt másfél évben az új hitelfolyósítások mind a lakáshitelek, mind a személyi kölcsönök esetében már érzékelhetõen emelkedésnek indultak, így van ráutaló jel, hogy hamarosan több hitelt fog felvenni a lakosság, mint amennyit törleszt, azaz a hitelállomány is lassan növekedésnek indulhat.
A túlzott eladósodás ma és a közeljövõben nem reális veszély, hiszen az állami szabályozás is gyökeresen megváltozott az elmúlt években: a fair bankrendszer keretében bevezetett jövedelemarányos törlesztõrészlet, valamint a hitelfedezeti mutató minden bizonnyal gátat szab majd a nyakló nélküli hitelezésnek.