Tűzkárokra 6,5 milliárd forintot fizettek ki tavaly a biztosítók
2022.05.27

Ha a biztosítókhoz bejelentett tűzesetek számát illetően nem is volt kiemelkedően gyászos a tavalyi év, a kifizetett összegeket illetően 2010 óta a harmadik legdrágábbnak bizonyult a társaságok számára, közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). 

Tavaly több mint 6100 tűzeset ügyében fordultak az ügyfelek a biztosítókhoz, amelyek ezekre összesen a hat és fél milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki. Összehasonlításképpen: a tavalyi viharszezon, (amely kirívóan katasztrofálisnak bizonyult és a lakásbiztosítási kárkifizetések egyik legnagyobb tételét jelenti) 9,1 milliárdos számlát hagyott maga után. Ám míg ez utóbbi összeg az elmúlt tíz év legdrágább szezonját zárta, addig tűzkárokra fizettek már 9 illetve 7 milliárd forintnál is magasabb összeget a biztosítók egy-egy évben. Összesen pedig 2010 óta a 62 milliárd forintot is meghaladják az ezen a jogcímen, közel 77 ezer bejelentés nyomán térített összegek.  (Az esetek számát illetően a tűzoltók statisztikái eltérnek a biztosítókétól, mivel nem minden károsodott otthon tulajdonosa számíthat a társaságok segítségére. A magyarországi lakóingatlanoknak ugyanis csak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással.)

A tapasztalatok szerint a legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik, második legveszélyesebb terület a lépcsőház, de előfordulásukat tekintve előkelő helyen szerepelnek az erkélyen keletkezett tüzek, amelyek egyértelműen a dohányzással vannak összefüggésben. Az esetek legnagyobb része emberi mulasztásra, gondatlanságra volt visszavezethető. A legtöbb kár a konyhai tűzesetek, a fűtőberendezések, valamint az elektromos berendezések meghibásodásából eredt, de gyakori kiváltó ok az ágyban dohányzás is. Számos esetben fordult elő, hogy a tűzhelyen felejtett serpenyőben, edényben lévő olaj meggyulladt, a bajt az okozta, hogy nem megfelelő módon kezdték oltani a tüzet. Ilyen esetben soha ne oltsunk vízzel, a legcélszerűbb, ha az edényre egy fedőt helyezünk! Gyakori volt az is, hogy a fűtőberendezésekhez túlságosan közel helyezték el a különböző bútorokat, emiatt ezek meggyulladtak. Tüzet okozhat elektromos készülékeink hibás működése, de akár az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése is. Más esetekben a nem megfelelően karbantartott hálózat okozhat komoly károkat.

A lakástüzek többségénél nem közvetlenül a tűz okoz sérülést, hanem a felszabaduló füst vezet füstmérgezéshez, rosszabb esetben halálhoz. Mindez megelőzhető, ha füstérzékelőt helyezünk el a lakásban. Az eszköz 85 decibeles hangerővel jelzi a tüzet annak kezdeti stádiumában, amikor még könnyen meg lehet fékezni. Ez a hangerő a legmélyebben alvó embert is felébreszti.

A legfontosabb tudnivalókat aprólékosan és pontosan összeszedte a MABISZ-szal közösen a Magyar Elektrotechnikai Egyesület valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A három szervezet már több ajánlást adott ki ebben a témakörben, ezek a https://mabisz.hu/karmegelozes-kockazatkezeles/ oldalon is olvashatóak. A jó tanácsok és a villamos árammal kapcsolatos alapismeretek mellett az ajánlások részletesen kitérnek arra is, hogy ha már a baj bekövetkezett, pontosan milyen esetekben és hogyan segíthet a biztosítás.  Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a tűz,- valamint az elemi károkra valamennyi hazai lakásbiztosítási termék fedezetet nyújt. A szerződéses támasz kiterjedhet a baleset miatti anyagi kiadások fedezésére, pótolhatja a jövedelemkiesést, de az asszisztencia szolgáltatást választva a pénzügyi szolgáltatáson túli, kézzelfogható segítséget is kaphatunk a biztosítótól. Az asszisztencia keretében a biztosító arra vállalkozik, hogy a szerződésben felsorolt szolgáltatásokat megszervezi, az ellátások költsége azonban jellemzően a biztosítottat terheli, (feltéve, hogy nem lehet valamely biztosítási összeg terhére elszámolni).