Ötvenmillió forintért újult meg a tanpálya
2011.10.04
Ha valaki kilátogat a Hungaroringen található Vezetéstechnikai Centrumba, bizony alig ismer rá a méltán népszerû közlekedési tanpályára. Egyrészt a nyáron ötvenmillió forintért újították fel, másrészt 12 év után új névadó szponzora van a centrumnak. Gazsi Júlia ügyvezetõ igazgató kijelentette, továbbra is a közlekedésbiztonságának további javítása a legfontosabb céljuk.

A nyár elmúltával több jelentõs változás is bekövetkezett a Hungaroringen található Tanpályán. A közelmúltban fejezõdtek be azok a felújítási munkák, melyek eredményeképpen a Vezetéstechnikai Centrum szinte teljesen megújult. „Megközelítõleg ötvenmillió forintos költségbõl többek között leaszfaltoztuk a rántópados ABS teszt-, és a lejtõs és hegymeneti pályát, felújítottuk a rántópadot, illetve új mûgyanta került a területre. Azt tervezzük, hogy számos olyan rendezvényt vagy kurzust szervezünk a tanpályán, ahova szívesen jönnek a családok, a fiatalok és a cégek is” – fejtette ki Gazsi Júlia, a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. ügyvezetõ igazgatója.

Ráadásul eredményes tárgyalásokat követõen új névadó szponzorral, a Groupama Garancia Biztosítóval készülnek az õszi szezonra. „Több szempontból is elõnyös szerzõdést kötöttünk a harmadik legnagyobb hazai biztosítótársasággal. A Groupama Garancia Biztosító anyavállalata Franciaországban 12 saját tanpályát üzemeltet, és az ott szerzett tapasztalataikat is szeretnénk hasznosítani” – fogalmazott Gazsi Júlia.

Franciaországban a Groupama Csoport éves szinten négy millió eurót áldoz a közlekedésbiztonság elõsegítésére. A prevenció kiemelkedõ értéket képvisel a magyarországi Groupama Garancia Biztosító vállalati filozófiájában is, ezért is döntött Vezetéstechnikai Centrum szponzorációja mellett.

„A francia Centaur program mintájára szeretnénk segíteni azoknak az autóvezetõknek, akik bár rendelkeznek jogosítvánnyal, de bizonytalanok egyes helyzetekben, például a városi közlekedésben vagy a téli útviszonyok között. Hisszük, hogy a váratlan közlekedési helyzetekre való felkészülés minden egyes sofõr számára, így a professzionális és a hétvégi vezetõk számára is biztos megoldást jelent a közúti balesetek csökkentésében.

Kiemelten fontos feladatunknak érezzük, hogy segítsünk ügyfeleinknek a lehetõ legnagyobb vezetõi rutin megszerzésében, ennek érdekében olyan konstrukció kialakításán dolgozunk, melyben meglévõ és leendõ ügyfeleink is profitálhatnak a Vezetéstechnikai Centrum támogatása adta lehetõségekbõl” - mondta Yann Ménétrier, a Groupama Garancia Biztosító vezérigazgatója.