Fontos jogszabályi változás a lakásbiztosítások piacán
2023.02.03

Átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca a jövőben egy új, április végén érvénybe lépő jogszabály miatt: az ügyfelek többek között egy plusz alkalmat kapnak a lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására - közölte a Netrisk.hu pénteken az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek, hogy az új rendelet április 30-tól többek között maximalizálja a vagyonbiztosítási szerződéseknél a biztosításközvetítőnek kifizetett jutalékot, ami nem haladhatja meg az éves biztosítási díj 20 százalékát.

Az új rendelet kimondja azt is, hogy azoknál a jelzálog-, ezen belül lakáshiteleknél, amelyek mellé kötelező lakásbiztosítást kötni, a bankoknak és hitelközvetítőknek meg kell mutatniuk elektronikus felületen, hogy milyen fogyasztóbarát lakásbiztosítások közül lehet válogatni az adott ingatlanra vonatkozóan.

Ez a megoldás pedig a fogyasztóbarát lakásbiztosításoknál hozhat az eddiginél élénkebb versenyt. A fogyasztóbarát termékekkel rendelkező ügyfelek esetében egyébként nem újdonság a több felmondási lehetőség, ott az évforduló után naptári negyedévente is felmondhatják a szerződését - tették hozzá.

A közleményben idézték Besnyő Mártont, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatóját, aki úgy fogalmazott: az ügyfelek számára szintén fontos változás, hogy 2024-től a már megkötött lakásbiztosításokat nemcsak a biztosítási évforduló előtt van lehetőségük költségek nélkül felmondani, hanem ezt minden év márciusában is megtehetik. Erről a lehetőségről pedig a biztosítóknak február 15-ig tájékoztatást kell adniuk. Azaz egy plusz alkalmat kaptak a szerződések átnézésére és esetleg a váltásra, így akár egy kedvezőbb vagy szélesebb körű ajánlat kiválasztására.

Hozzátették, hogy a piacon elérhető ajánlatokat összehasonlítva elképzelhető, hogy a meglévőnél olcsóbban találhat valaki hasonló feltételeket nyújtó lakásbiztosításra, vagy esetleg azonos áron komolyabb szolgáltatási palettát nyújtó konstrukcióra.