2019-tõl okos telefonon is intézhetõk lesznek az államigazgatási ügyek
2018.01.11
2019-ben „jelentõs ugrás” várható az államigazgatásban, 2019-tõl az állampolgárok az okostelefonjaikról is intézhetik majd az államigazgatással kapcsolatos teendõiket - jelentette ki Kovács Zoltán a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelõs államtitkára.

A bejeletésre annak alkalmából került sor, hogy a hét elején egyszerre hét kormányablakban kezdte meg a munkát az adóhivatal ügyfélszolgálata Budapesten.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelõs államtitkára kiemelte: idén tavasszal már 1,4 millió adózó állampolgárnak a NAV készítette el elektronikusan az adóbevallását.

El kell érni, hogy 2021-re a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) elektronikusan készítse el a magánszemélyek és a vállalkozások adózással kapcsolatos bevallásának döntõ hányadát – mondta Tállai András.

A NAV által indított program végén országosan 91 kormányablakban lehet majd adóügyeket intézni a NAV ügyfélszolgálatai révén. A NAV egyre nagyobb hangsúlyt helyez az ügyfélbarát ügyintézésre, arra, hogy az adóhivatal mindenben segítse az adózó állampolgárokat – hangsúlyozta Tállai András.

A jövõben a NAV ügyfélszolgálati hálózata jelentõsen bõvül, 180 helyen várja majd az adófizetõket, köztük országosan a 91 kormányablakban mûködõ NAV-kirendeltségben.

György István, Budapest Fõváros kormánymegbízottja elmondta: Budapesten 28 kormányablak áll az ügyfelek rendelkezésére, 2017-ben a fõvárosi kormányablakokat több mint 2,5 millió ügyfél kereste fel, akiknek közel 3 millió ügyét intézték el, a fõvárosi kormányablakok mintegy 4,5 millió határozatot hoztak az állampolgárok ügyeinek intézése során.