Veszélyben lehet a világgazdaság
2018.04.04
Londoni makrogazdasági elemzõk szerint az Egyesült Államok és Kína által bejelentett kölcsönös importvám-intézkedések a két ország nemzetgazdaságának várhatóan minimális kárt okoznak, de ha az ügy globális kereskedelmi háborúvá fajul, annak már komoly világgazdasági növekedési kockázatai lennének - adta hírül az MTI.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzõház, az Oxford Economics helyzetértékelésében kimutatja, hogy az amerikai piacra irányuló kínai exportra érvénybe léptetett új vámok Kína teljes amerikai exportjának 10 százalékát, a teljes kínai export értékének 2,2 százalékát érintik, és a vámokkal sújtott kínai exportérték a kínai hazai össztermék (GDP) 0,4 százalékának felel meg.

Az Oxford Economics modellszámításai szerint az 50 milliárd dollárnyi – a korábbi várakozásoknál valamelyest kisebb értékû – kínai exportra kirótt amerikai pótvámok a kínai gazdaság növekedési ütemét az idén 0,05 százalékponttal, 2019-ben 0,07 százalékponttal, 2020-ban 0,04 százalékponttal lassítják. A kínai válaszintézkedéseknek a ház elemzõi szerint ennél valamivel kisebb hatása lesz az amerikai gazdaság növekedésére.

Az Oxford Economics kimutatja, hogy az amerikai gazdaságban eszközölt közvetlen kínai mûködõtõke-befektetések éves értéke 10 milliárd dollár körül mozog, vagyis mindössze 2,5 százaléka az amerikai gazdaságban 2016-ban végrehajtott, 421,8 milliárd dolláros összértékû közvetlen külföldi tõkebefektetéseknek.

A ház elemzõi szerint ugyanakkor egyes amerikai szektorok az átlagnál nagyobb mértékben megszenvedhetik a kínai befektetések esetleges korlátozását. Az Oxford Economics számításai szerint az amerikai technológiai ágazatba beáramló külföldi mûködõtõke-befektetések teljes értékén belül Kína részaránya az elmúlt néhány évben 40 százalékra emelkedett, és emiatt ebben a szektorban már komolyabb hatással járhat a kínai tõkét érintõ esetleges amerikai korlátozás.

A ház szimulációs számításai szerint a legrosszabb forgatókönyv esetén, amely több regionális és globális kereskedelmi erõcentrum részvételével kialakuló, adok-kapok jellegû vámszankció-sorozattal számol, a világgazdaság növekedési üteme 2019-ben 2,5 százalék lenne az Oxford Economics jelenleg érvényes alapeseti elõrejelzésében szereplõ 3 százalék helyett, az amerikai gazdaság növekedése pedig a cég által jósolt 2,5 százalék helyett mindössze 1,7 százalék lenne jövõre.

Az Oxford Economics tanulmánya szerint további kockázatot jelentene, ha Kína jelentõs mértékben és hosszabb idõre visszafogná az amerikai kincstárjegyek vásárlását. Kína az adósságpiacokon hozzáférhetõ, 14 700 milliárd dollárnyi amerikai kincstárjegy-kötelezettségek 8 százalékát birtokolja, és a tavaly újonnan piacra vitt amerikai kincstárjegy-adósság 23 százalékát vásárolta meg.

Kína viszont már 2016-ban is 188 milliárd dollárral csökkentette kincstárjegy-beszerzéseinek értékét, és a 2011-2015-ös idõszakban is jelentõsen visszafogta vásárlásait, de ez akkor nem növelte jelentõsebben az amerikai hitelköltségeket.

A fõ különbség azonban most az, hogy az amerikai államháztartási hiány várhatóan a hazai össztermék 4,6 százalékára emelkedik az idén a 2017-ben mért 3,5 százalékról, és ennek finanszírozásához valószínûleg az amerikai kincstárjegyek külföldi keresletének növekedésére lesz szükség, annál is inkább, mivel az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltõ Federal Reserve éppen most csökkenti az általa megújított kincstárjegy-adósság tömegét.

Az Oxford Economics londoni elemzõi szerint ebben a környezetben – ha Kína visszalépne az amerikai kincstárjegyek vásárlásától – nagyobb lenne a kockázata egy felfelé ható kamatsokknak, mint néhány évvel ezelõtt.