Az OTP többségi tulajdont szerzett egy bolgár és egy albán pénzintézetben
2018.08.14
Adásvételi szerzõdést írt alá az OTP Bank bulgáriai leánybankja, a DSK Bank EAD a Société Générale (SocGen) Csoporttal annak bolgár leánybankja, a Société Générale Expressbank AD (SGEB) 99,74 százalékos részesedésének, valamint annak egyéb bolgár leányvállalatai megvásárlásáról – idézi a Forbes a csoportnak a BÉT honlapján közzétett közleményét.

A döntés nem volt váratlan. A Forbes áprilisban megjelent, a világ milliárdosai különszámában írt arról, hogy az OTP Csoport bevételeinek jelenleg 45 százaléka származik külföldrõl, a cél viszont a 70 százalék elérése. Simonyi Tamás, a KPMG szenior igazgatója akkor a lapnak azt mondta: azzal, hogy a nyugati nagybankok visszahúzódnak a kisebb, szabdalt piacokról (ilyen például a Balkán), iparági pletykák szerint nemcsak a kis helyi bankok, hanem értékes nagy bankok is a piacra kerülhetnek.
Ilyenek szerinte a Société Générale régiós portfóliójának bankjai is, melyekrõl azt mondta: nem csak lehet, hanem kifejezetten kell is, hogy az OTP célpontjaivá váljanak.
A SGEB 6,7 százalékos piaci részesedésével a bolgár bankszektor 7. legnagyobb szereplõje, univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív - áll a BÉT honlapján megjelent közleményben.
A másik tranzakció egy albán ügylet, az OTP szintén a SocGen csoporttal állapodott meg a Banka Societe Generale Albania SH. A. (SGAL) 88,89%-os részesedésének megvásárlásáról. Az SGAL közel 6%-os piaci részesedésével Albánia 5. legnagyobb bankja. Univerzális bankként a lakossági és a vállalati szegmensben egyaránt aktív.
A Société Générale és az OTP Bank további tárgyalásokat folytat egy együttmûködési megállapodás megkötésérõl is, elsõsorban befektetési banki, tõkepiaci, finanszírozási és nemzetközi banki szolgáltatások területén. Ezek a szolgáltatások a közlemény szerint Bulgária és Magyarország mellett Albániát és Horvátországot érintenék.