A Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetségének (UNSAR) tagjai 2024-ben összesen 67 millió lej (több mint 5 milliárd Ft) értékben fizettek kártérítést lakástüzek után, olyan ingatlanokra, amelyek kiegészítő lakásbiztosítással rendelkeztek. Ez az összeg közel háromszorosa a 2021-ben kifizetett értéknek, ami jól mutatja, hogy a tűz továbbra is az egyik legsúlyosabb veszélyt jelenti a romániai otthonokra nézve.
Az UNSAR adatai szerint a tűzesetekhez kapcsolódó kárigények száma is jelentős mértékben nőtt. Míg 2021-ben 884 ilyen esetet rendeztek a biztosítók, ez a szám tavaly 36%-kal emelkedett.
„Egy tűz percek alatt elpusztíthatja azt, amit egy család évek alatt épített fel. Mivel Romániában naponta 19 tűzeset érinti az otthonokat, a kiegészítő biztosítás nem csupán pénzügyi védelmet nyújt, hanem azt a biztonságérzetet is, hogy a családok újra tudják építeni otthonukat” – mondta Alexandru Ciuncan, az UNSAR elnök-vezérigazgatója.
2024-ben egy átlagos tűzkárra kifizetett összeg körülbelül 56 000 lej (több mint 4,5 millió ft) volt – ez az összeg jelentős megterhelést jelenthet egy család számára, ha nincs megfelelő biztosítási fedezetük.
„A legfrissebb adatok egyértelműen azt mutatják, hogy nemcsak a tűzesetek száma növekszik, hanem azok következményei is egyre súlyosabbak. Éppen ezért a kiegészítő lakásbiztosítás napjainkban fontos eszköz a családok és hosszú távú befektetéseik védelmében” – tette hozzá Alina Bărbulescu, az UNSAR vagyon- és tárgybiztosítási szakértője.
Romániában kiegészítő lakásbiztosítást csak olyan ingatlanokra lehet kötni, amelyek már rendelkeznek kötelező természeti katasztrófabiztosítással (PAD). Ezek a biztosítások ugyanakkor jóval szélesebb körű védelmet nyújtanak: nemcsak az épület, hanem a benne található ingóságok valós értékét is lefedik. A természetes katasztrófák mellett térítenek például tűzkárok, robbanások, viharok, lehulló tárgyak, csőtörések, fűtési rendszerhibák, valamint háztartási gépek és elektronikai berendezések meghibásodása esetén is.
A piacfelügyeleti hatóság adatai szerint 2024 végére 1,7 millió érvényes kiegészítő lakásbiztosítási szerződés volt érvényben, ebből 1,65 millió új szerződésként jött létre. A biztosítók ebben a szegmensben 618,84 millió lej (50,75 milliárd forint) bruttó díjbevételt realizáltak, míg a kifizetett kártérítések összege elérte a 163,7 millió lejt (13,42 milliárd forint). Az előző évhez képest a díjbevételek 8,2%-kal, míg a kárkifizetések közel 13%-kal emelkedtek.
Ezzel egy időben 2,34 millió lakóingatlan rendelkezett kötelező PAD biztosítással, amelyek után összesen 293,45 millió lej (24,06 milliárd forint) bruttó díjbevétel keletkezett. A természeti katasztrófák kockázatát kezelő PAID szervezet 19,67 millió lej (1,61 milliárd forint) értékben térített kárt.