Mit fedez a biztosítás zavargások idején?
2012.01.20
Több mint egy hete folynak kormányellenes tüntetések Bukarestben, melyen több ezren vonultak utcára, akik az államfõ és a kormány lemondását követelik többek között az egészségügy tervezett privatizációja miatt. Az esetenként erõszakossá váló események mintegy 300-450 ezer eurós károkat eredményeztek, melyek többsége vélhetõen nem biztosított.

Az Xprimm média ügynökség szerint az okozott károk többsége nem biztosított, mivel a polgári zavargások által okozott károkat csak ritkán fedezik a biztosítások.

Az Xprimmnek nyilatkozó Piraeus brókerház vezetõje, Cristian Balancia azt mondta: „a vállalatok többsége olcsóbb, alap biztosítással rendelkezik, melyek nem fedezik az ilyen események közben keletkezett károkat. A mostani nehéz idõk miatt javaslom a drágább, de szélesebb fedezetet biztosító szerzõdések megkötését”.

A sztenderd casco biztosítások szintén nem vonatkoznak a vandalizmus kockázataira, ami azt jelenti, hogy a sérült autók tulajdonosai várhatóan nem kapnak kártérítést. Egy biztosítási bróker szerint, ha a szerzõdés megfogalmazása nem említi kifejezetten, hogy a rongálás, vagy polgári zavargások kockázata a fedezet hatályán kívül esik, van némi esélyük az ügyfeleknek kompenzációra.

Az egészségügyi reform törvénytervezetét kritizáló, nemrégiben lemondott helyettes egészségügyi minisztert támogató kormányellenes tiltakozások Bukarestben múlt csütörtökön kezdõdtek. Az ellentmondásos tervezet értelmében a romániai sürgõsségi mentõszolgálat feladatait a jövõben magáncégek is elláthatják.

A lemondott államtitkár szerint a rendõrség, a tûzoltóság és a mentõsök összehangolt sürgõsségi ellátási rendszerének a mûködtetésére kevesebb pénz jut majd az új szolgáltatók megjelenésével, amit a betegeknek kell megszenvedniük. Raed Arafat szerint a magánmentõk csak azokhoz az esetekhez fognak kiszállni, ahol biztosan számíthatnak elszállítható betegre, ugyanis a mentõszolgálatok az ellátott betegek száma alapján kapnak majd finanszírozást.

A kabinet pénteken visszavonta a törvényjavaslatot, de ez nem igazán tudta megnyugtatni a tüntetõket, napról napra egyre többen mennek az utcára, kifejezve általános elégedetlenségüket a jelenlegi helyzettel.