Egyre kevésbé lehet „szokatlan időjárásként” beszélni az európai hőhullámokról. Már nyár elején rekordközeli hőmérsékletek, vörös riasztások, egészségügyi terhelés és infrastruktúra-problémák jelzik: a szélsőséges hőség nem a jövő fenyegetése, hanem a jelen kihívása. Európa a világ leggyorsabban melegedő kontinense, miközben városai, épületei és rendszerei még egy korábbi éghajlatra készültek.

Európában már a nyár elején megmutatkozik az, amit a klímakutatók évtizedek óta jeleznek: a szélsőséges hőség egyre gyakoribb, intenzívebb és hosszabb ideig tartó jelenséggé válik. Az elmúlt időszakban több országban is 40 Celsius-fok feletti hőmérsékleteket mértek, több helyen a legmagasabb szintű hőségriasztást vezették be. Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban is rekordközeli értékeket regisztráltak, miközben a hőség az egészségügyi ellátórendszereket és az infrastruktúrát is próbára tette.

A kérdés ma már nem az, hogy visszatérnek-e ezek a szélsőségek, hanem az, hogy Európa mennyire képes alkalmazkodni hozzájuk.

A hőség nem egyszerű időjárás

A magas hőmérséklet sokáig elsősorban kényelmetlenségként jelent meg a közbeszédben. Pedig az extrém meleg az egyik legsúlyosabb klímaegészségügyi kockázat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a WHO európai régiójában évente átlagosan több mint 175 ezer ember halála kapcsolódik a hőséghez. A szervezet szerint a hőstressz a klímaváltozáshoz kapcsolódó halálozások egyik vezető oka Európában.

Különösen veszélyeztetettek az idősek, az egyedül élők, a krónikus betegséggel élők, a kisgyermekek és a szabadban dolgozók. A hőség nemcsak hőgutát okozhat: súlyosbíthatja a szív- és érrendszeri, légzőszervi betegségeket, valamint növelheti a kórházi ellátások számát is.

Mégis, a hőhullámokat sok országban továbbra sem ugyanazzal a sürgősséggel kezelik, mint például az árvizeket vagy viharokat. Miközben egy árvíz látványosan rombol, a hőség gyakran csendben szedi áldozatait. Európában az elmúlt években több százezer halálesetet kapcsoltak a szélsőséges meleghez, miközben a mostani európai hőhullám során is több országban jelentettek hőséghez köthető haláleseteket: Franciaországban például több tucat ember vesztette életét a rendkívüli meleghez kapcsolódó eseményekben, köztük olyanok is, akik a hőség elől menekülve próbáltak vízben lehűlni. Spanyolországban pedig már a májusi hőhöz kapcsolódó halálozás rekordot ért el a nyilvántartások szerint.

Európa nincs erre a klímára tervezve

A probléma nemcsak az időjárás változása, hanem az is, hogy a környezetünk egy másik korszakra épült. Európa városainak jelentős része betonból, aszfaltból és hőt elnyelő anyagokból épült. Ezek a felületek nappal felmelegszenek, éjszaka pedig lassan adják le a hőt, így a városokban kialakuló hőszigethatás miatt akár több fokkal magasabb lehet a hőmérséklet, mint a környező területeken.

A Copernicus és az Európai Unió klímajelentései szerint Európa a világ leggyorsabban melegedő kontinense, a hőmérséklet emelkedése körülbelül kétszerese a globális átlagnak.

Ez azt jelenti, hogy a korábban ritkának számító szélsőséges helyzetek egyre inkább a mindennapi élet részévé válhatnak.

Egyes városok már próbálnak alkalmazkodni: több zöldfelületet alakítanak ki, árnyékolt útvonalakat terveznek, világosabb burkolatokat alkalmaznak, és a közterek átalakításával próbálják csökkenteni a hőterhelést. Ezek fontos lépések, de önmagukban nem elegendők.

Alkalmazkodni és megelőzni egyszerre kell

A klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás elkerülhetetlen: hőségtervek, korai riasztási rendszerek, hűtött közösségi terek, árnyékos városi terek és a veszélyeztetett csoportok célzott támogatása nélkül a hőség egyre nagyobb társadalmi és egészségügyi terhet jelent majd.

A WHO szerint a hőség egészségügyi hatásainak jelentős része megelőzhető megfelelő felkészüléssel és hőség-egészségügyi tervekkel. (

Ugyanakkor az alkalmazkodás nem helyettesíti a kibocsátások csökkentését. Ha Európa csak a következmények kezelésére koncentrál, miközben nem lassítja a felmelegedést okozó folyamatokat, a következő évtizedekben egyre nehezebb helyzetbe kerül.

A valódi kérdés ezért már nem az, hogyan vészeljük át a következő hőhullámot. Hanem az, hogy képesek vagyunk-e olyan városokat, infrastruktúrát és társadalmi rendszereket kialakítani, amelyek egy melegebb Európában is működőképesek maradnak.