Az életbiztosítók bukhatnak legnagyobbat az eurózóna válságán
2012.02.28
Az eurózóna folytatódó válsága hatással lesz a biztosítók 2012-es teljesítményére, azonban nehéz számszerûsíteni, hogy milyen súlyosan érinti õket a válság – véli Federico Faccio, a Fitch igazgatója.

A Fitch igazgatója Londonban tartott elõadást az eurózóna válságáról, illetve annak hatásairól, ahol elmondta, hogy az olasz és spanyol gazdaság várható lassulása, valamint a többi országban bevezetett, vagy bevezetésre kerülõ megszorítások miatt az euróövezet kilátásai „meglehetõsen lehangolóak”.

Faccio azt is megjegyezte, hogy a hitelkockázat jelentõs növekedése szintén hatással lehet a biztosítókra. Ugyanakkor azáltal, hogy a biztosítók általában lejáratig megtartják az eszközöket, a piaci volatilitás nem jelent túl nagy problémát a társaságok számára.

A válság a legnagyobb kihívást az életbiztosítási ágazat számára jelenti – tette hozzá Faccio.

Ez elsõsorban annak tudható be, hogy várhatóan gyakoribbá válik a biztosítások lejárat elõtti törlése, amely az alacsony kamatkörnyezettel együtt már komolyan sebezhetõvé tenné az életbiztosítási szektort.

„A legstabilabb országokban a hozamok folyamatos csökkenése figyelhetõ meg. Németországban, az Egyesült Királyságban és a skandináv országokban az igen alacsony kamatszint már a biztosítók mérlegében is megmutatja hatását” – mondta az igazgató.

Az eurózóna válságának elterjedése nem alaptalan félelem Faccio szerint, miután ez már bizonyos szintig be is következett. Azonban hatását igen nehéz számszerûsíteni, mivel a tõkepiacokon is zavarokat eredményezhet, amelynek hatását a Fitch nem tudja beilleszteni modelljeibe.

Az elõadáson megkérdezték az igazgatót arról is, véleménye szerint a Prudential azon szándéka, hogy székhelyét áthelyezi Hongkongba, összefüggésbe hozható-e az eurózóna válságával. Faccio a konkrét esetet ugyan nem akarta kommentálni, ugyanakkor elmondta, hogy az eurózóna válsága, és a Szolvencia II bevezetése egyaránt nagy szerepet játszanak a székhely áthelyezésekben.